Többen haltak meg munka közben - az okok egyértelműek

Európában az elmúlt években számos országban romlott a munkavédelmi helyzet, gyakran a munkavállalók nem akarják jelezni a balesetet féltve munkahelyüket - mondta Viktor Kempa, az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) szakértője az ETUI és a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) nemzetközi munkavédelmi fórumán. György Károly, a MASZSZ nemzetközi titkára szerint Magyarországon a munkajogi változásoknak is szerepük volt a helyzet romlásában.

Az augusztus 29-30-án rendezett fórumon bolgár, horvát, macedón, román, szerb és magyar szakszervezeti szakemberek találkoztak Budapesten, a munkavédelem helyzetének, a munkahelyi biztonság és egészség javításához szükséges lépések megvitatására. A szakemberek a szociális párbeszéd és partnerség megerősítését, más országok jó gyakorlatának átvételét sürgették.

Viktor Kempa elmondta, az EU 28 tagállamában becslések szerint 2010-2011-ben 200 ezren szenvedtek munkahelyi balesetet, vagy haltak meg a munkával összefüggő betegségben. Hozzátette, a nagy számú munkavégzéssel kapcsolatos rákos megbetegedés okozta elhalálozás 54 százaléka megelőzhető lett volna.

György Károly, az EU munkavédelmi tanácsadó bizottságának (ACSH) tagja szerint a negatív trendekhez jelentősen hozzájárult a nemzeti munkavédelmi rendszerek, prevenciós és ellenőrző szolgálatok leépítése. A gazdasági válságot követő években Európa-szerte kevesebb forrás jut a munkavédelmi felügyeleti szerveknek, ami visszavetette a megelőzést.

Viktor Kempa szerint szerepe volt ebben annak is, hogy a növekvő munkanélküliség, egzisztenciális bizonytalanságok mellett a munkavállalók számára a munkahely megtartása lett az elsődleges, nem a minősége.

Magyarországon a restrikciós politika mellett a munkajogi változások is hozzájárultak ehhez, amikor 2012-ben visszavették az ellenőrzési és a kifogásolási jogot a szakszervezetektől - tette hozzá György Károly. 2013-ban 17 172, 2014-ben 16 941, 2015-ben pedig 13 721 munkavédelmi hatósági ellenőrzés volt. A munkabalesetek száma a szakszervezeti ellenőrzési jog eltörlése óta emelkedik, 2012-ben 17 025, a következő három évben rendre 17 222, 19 661, 21 088 következett be. A halálos munkabalesetek száma 2012-ben 62, a következő három évben 75, 78, illetve 84 volt.

Az EU munkavédelmi ügynökségének több mint 35 ezer munkahelyen készült felmérése szerint a hatóságoknak kiemelt szerepük van abban, hogy az amúgy jó és mindenki által elismert európai munkavédelmi rendszer mennyire hatékony. A felmérés szerint a munkaadókat 83 százalékban a félelem a büntetéstől ösztönzi a munkavédelmi szabályok alkalmazására - ismertették a szakértők.

A munkahelyi balesetek, betegségek miatt a világ GDP-jének 4 százaléka megy kárba. A legolcsóbb a megelőzés lenne, ennek érdekében a legtöbb országban működik önálló munkahelyi balesetbiztosítási rendszer, amelybe a munkáltatók bonus-malus rendszerben befizetnek.

Lengyelországban államilag finanszírozott munkavédelmi képviselők dolgoznak. Az európai ügynökség igyekszik feltárni a jó gyakorlatokat, melyeket egy kétéves kampány keretében szeretnének elterjeszteni. Magyarországon már 1994-95-ben elkészült a munkavédelmi koncepció, amellyel minden érintett - beleértve a hatóságot is - egyetértett, de azóta sem sikerült a politikai döntéshozók elé tárni - mondta György Károly.
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Munkahelyi baleset: mit kell tennie a dolgozónak és a munkáltatónak?

Egy munkahelyi baleset nemcsak váratlan, de komoly következményekkel is járhat a dolgozó egészsége és megélhetése szempontjából. Éppen ezért... Teljes cikk

Sokkoló adat: a halálos munkabalesetek negyede nem is munkahelyen történik

A legfrissebb uniós adatok szerint 2023-ban a halálos munkabalesetek negyede nem gyárakban, nem építkezéseken, hanem közterületen történt. Az EU-ban... Teljes cikk

Krízisben a szakma: kimerültek és kiégettek a HR szakemberek

Súlyos mentális válságban a HR szakma. A magyar HR szakemberek több mint fele (58%) gyakran vagy állandóan kimerült, minden harmadik HR-es (36,6%)... Teljes cikk