Tömegével adtak le súlyukból a fogyni vágyó dolgozók
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatFél év alatt összesen 69 kilót veszítettek súlyukból azok a fogyni vágyók, akik jelentkeztek az Eisberg támogatásával januárban elindult egészségprogramba. A módszert a Táplálkozástudományért Alapítvány dolgozta ki, amelyben dietetikus, személyi edző és gyógytornász segítette a munkatársak életmódváltását. A program célja az volt, hogy támogassa az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozási szokások kialakítását, meglévő krónikus betegségek esetén a megfelelő étrend betartását, valamint ráirányítsa a figyelmet a megfelleő testsúly és vázizomzat fontosságára.
Az eredetileg tervezett kiscsoportos létszámhoz képest nagy volt az érdeklődés, amikor meghirdették a lehetőséget az Eisberg dolgozói között. 18- an döntöttek úgy, hogy belevágnak a fél évig tartó folyamatba, közülük tizennégyen fogyni, négyen hízni szerettek volna. Irodisták, fizikai munkát végzők, fiatalok és korosabbak, vezetők és beosztottak indultak el a változás útján. Az Alapítvány szakemberei 2022. decemberben mérték fel a jelentkezők fizikai és egészségi állapotát, táplálkozási, életmódbeli szokásait. Fittségüket személyi edző vizsgálta, mozgásszervi állapotfelmérésüket gyógytornász végezte.

Az egészségprogram résztvevői
Hosszú távú tudatosság
A felmérést végző szakemberek azt tapasztalták, hogy a dolgozók közül sokan nem tudnak mindig a megfelelő időben étkezni. Többségüknél nem valósul meg az egészséges táplálkozási ajánlások szerinti napi ötszöri étkezés sem. Bár azt látták, hogy a cég dolgozói az átlagnál tudatosabbak a zöldségfogyasztást illetően, gyümölcsből, teljes kiőrlésű gabonából kevesebb szerepelt az étrendjükben az ajánlott mennyiséghez képest. Többen figyelmen kívül hagyták étkezéskor a már kialakult krónikus betegségeiket, például a magas vérnyomást, az inzulinrezisztenciát vagy a cukorbetegséget. Kevés kollégának volt addig élete része a mindennapi sport, így testreszabott edzésprogramot is kaptak a jelentkezők.
„Ebben a fél évig tartó programban nemcsak a súlycsökkentés volt a cél, hanem egy olyan hosszú távú tudatosság kialakítása, ami az alapelvek elsajátításával próbálja a jelentkezőket egészségesebb életmód felé terelni” - mondta a program indulásakor Kubányi Jolán, a Táplálkozástudományért Alapítvány elnöke. Kubányi Jolán arról is beszélt, hogy a magyar társadalom elhízásban és túlsúlyban a világelsők között szerepel, a legutóbbi hazai kutatás adatai szerint a felnőtt lakosság 69 százaléka érintett. Márpedig a plusz kilók sokszorosára növelik a krónikus betegségek kialakulásának kockázatát.
Nem a súly volt a legfontosabb
Már a februári első mérlegelés is jó eredményt mutatott, a márciusi találkozó után pedig 48,8 leadott kilogrammal büszkélkedhettek azok a fogyni vágyók, akik ott tudtak lenni a második összejövetelen. A programot végül 14-en fejezték be. Ők a leadott vagy felszedett kilók miatt érzett büszkeség mellett frissen szerzett tudatosságról, visszanyert önbizalomról számoltak be. Balogh Brigitta salátakészítő operátorként dolgozik az üzemben, az egyik legjobb eredménnyel zárta a féléves programot.
„Egész életemben küzdöttem a súlyommal, de most kaptam egy olyan biztos alapot az életmódváltáshoz, amit életem végéig vihetek, így végre könnyebb lesz elfogadnom magam. Sokkal tudatosabb lettem, mint ezelőtt voltam! Hálás vagyok a programnak, a legjobb döntésem volt, hogy jelentkeztem” – mondta az egészségprogram lezárásakor. Sziráki Brigitta, az Eisberg HR-vezetője maga is sikeresen teljesítette a kihívást. Úgy fogalmazott, mindannyian életre szóló tudást kaptak a programtól. „A kollégáknak valami extrát adni mindig jó dolog, de olyat adni, ami hosszú távon és alapjaiban változtatja meg az életüket, ezt kevés munkáltató tudja. Hálás vagyok a csapatnak, hogy ilyen őszintén és nyitottan álltak a programhoz és egymáshoz, kicsit beengedtük egymást a magánéletünkbe, a konyhánkba, támogattuk, inspiráltuk egymást. Biztos vagyok benne, hogy a hivatalos program vége számunkra csak a kezdet, hisz az Eisberg család minden tagjával meg kell osztanunk az új tudásunkat.”
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?