További béremelések a kereskedelmi láncoknál
Idén is emelik a munkabéreket az élelmiszerláncok. Van, ahol így is nehézséget okoz a szakképzett munkaerő megtalálása, másutt nem küzdenek a munkaerőhiánnyal.
A társaság hangsúlyozta: a kiskereskedelmi szektorban Magyarországon kiemelkedő, 2016 januárja óta összesen 32 százalékos béremelést valósítottak meg a bolti és a raktári fizikai munkavállalók körében.
A Lidl Magyarország áruházaiban dolgozó munkavállalók átlagkereset jelenleg bruttó 334 ezer forint, amellyel az iparágra jellemző átlagbéreknél magasabb fizetést biztosít munkavállalóinak a cég - közölték.
A vállalat több mint 4000 munkavállalót foglalkoztat, munkaerőhiánnyal nem küzdenek - számolt be a Lidl.
Júniusban közli az idei bérstratégiát a Tesco
A TESCO magyarországi áruházaiban évek óta 20 ezer körül van a dolgozók száma, de a nagy forgalmú időszakokban megnő a létszám - közölte a Tesco-Global Áruházak Rt.
Az áruházlánc a szakképzettségtől függetlenül minden munkatársának garantálja a bruttó 161 ezer forintos bérminimumot, ennek megfelelően ez év januárjától több mint 12 ezer Tesco-munkatárs alapbére nőtt. Minimálbérért továbbra sem alkalmaznak senkit - hangsúlyozta a társaság.
A vállalat 2015. szeptember 1-je óta biztosítja a havi nettó 12 ezer forint értékű cafeteria-csomagot juttatásként minden munkatársának, a próbaidő letelte után.
A Tesco a 2016-os és az új, 2017-es béremeléssel összesen több mint 5 milliárd forinttal többet költ munkavállalói bérére. Az idei további bérfejlesztési stratégián folyamatosan dolgoznak, annak eredményét a korábbi évekhez hasonlóan júniusban közlik - jelezte a vállalat.
Az áruházláncnál folyamatosan vannak nyitott pozíciók országszerte. A nagyobb nehézséget a szakképzett munkaerő felvétele jelenti, földrajzilag pedig különösen Nyugat- és Közép-Magyarországon okoz gondot munkaerőt találni - emelték ki, hozzátéve, hogy speciális toborzási tervet dolgoztak ki, együttműködve a munkaerő-kölcsönző cégekkel és diákszövetkezetekkel.
Ahol még van 13. havi juttatás
A csaknem 13 ezer munkavállalót foglalkoztató Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. már január elején megegyezett a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ) az idei béremelésről.
A vállalat valamennyi dolgozója magasabb fizetést kap, mintegy négyezer munkatárs bére nőtt a minimálbér, illetve a garantált bérminimum jogszabályban rögzített mértékére, csaknem kilencezeré pedig különböző mértékben, de ennél magasabbra emelkedett.
A tájékoztatás szerint a Spar már tavaly is 4 milliárd forint bérfejlesztést hajtott végre, ez 2017-ben eléri a 7 milliárd forintot, amelyet a járulékcsökkentés csak kisebb mértékben, 1,5 milliárd forint erejéig kompenzál, a nagy része saját forrás.
Ismertették azt is, hogy a Spar valamennyi dolgozója idén évi 100 ezer forintnyi készpénzes, béren kívüli juttatást kap. A vállalatnál több mint öt éve dolgozó munkatársak további évi 40 ezer forint értékű béren kívüli juttatást kapnak SZÉP-kártyán. Ezeken felül megmarad a dolgozók 13. havi juttatása is, amely egyedülálló a hazai élelmiszer-kiskereskedelmi szektorban - hangsúlyozták. Az áruházláncnál jelenleg nincs létszámhiány - jelezték.
200 nyitott pozíció
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. úgy fogalmazott: a vállalat minden évben törekszik a munkabérek reálértékének megőrzésére, így magyarországi megjelenésük óta minden évben emelték a béreket kisebb-nagyobb mértékben. Idén januártól az inflációt meghaladó mértékben növelték a munkavállalók béreit.
Az Aldi példaként ismertette, hogy egy 30 órában dolgozó bolti eladó legmagasabb elérhető bruttó fizetése 233 325 forint, ami kiegészül a vasárnapi pótlékkal és az Erzsébet-utalvánnyal. Ugyanebben a pozícióban tavaly a legmagasabb elérhető bruttó fizetés 222 225 forint volt.
A bérezés mellett továbbképzési lehetőségeket, részmunkaidőben végezhető pozíciókat, rugalmas munkavégzést, egyes munkakörökben pedig külföldi munkavégzési lehetőséget is kínálnak a dolgozóknak - emelték ki.
Az Aldi csaknem 2500 dolgozót foglalkoztat Magyarországon, és hálózatukat folyamatosan bővítik. A dolgozói létszám az elmúlt években dinamikusan bővült, bár néhány pozícióra, például bolti eladónak nehezebb most megfelelő szakembert találni - közölték, hozzátéve, hogy az áruházlánc jelenleg több mint 200 pozícióra vár jelentkezőket.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A minimálbér-emelés és az szja-mentesség együtt látványosan kitolta a lakáshitel-felvétel határait: pusztán a jövedelemarányos törlesztési... Teljes cikk
A személyi jövedelemadó kedvezményrendszere minden eddiginél jelentősebb mértékben bővül 2026-ban. Aki időben lép, és már januárban nyilatkozik... Teljes cikk
Tanár, orvos, katona, rendőr. Négy szakma, amelyben összesen több százezren dolgoznak / teljesítenek szolgálatot Magyarországon, és amelyek fizetése... Teljes cikk
- Béremelés az Auchannál - Így nőnek a fizetések a vállalatnál 1 hete
- Béremelést kapnak a Tesco dolgozói 1 hete
- Béremelés a Penny-nél - Így nő a dolgozók fizetése 1 hete
- Becsapós béremelés: kevesebb pénz a zsebben? 2 hete
- Ennyivel emelkedik a dolgozók bére a BKV-nál 2 hete
- Megállapodtak: jelentős fizetésemelés és extra juttatások a MÁV-nál 2 hete
- Soha nem látott mennyiségű adomány gyűlt össze a Tescóban 3 hete
- Ekkora béremelést kapnak a vízügyi dolgozók 3 hete
- Jön az AI és a kiégés? - Emiatt aggódnak leginkább a dolgozók 2026-ban 3 hete
- "Az utasok kevesebbet fizetnek, a mávosok többet keresnek" - Lázár János beszélt a MÁV -nál tervezett béremelésről 3 hete
- "Akár 0% béremelés is lehet" – ezért kongatnak vészharangot a pedagógusok 3 hete

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig