További százezer közfoglalkoztatott

Az év végéig további 103 ezer embert kíván bevonni a kormány a közfoglalkoztatásba, erre több mint 47 milliárd forint pluszforrást is biztosítanak, írja a Magyar Nemzet.

A Belügyminisztérium felmérte az igényeket, amelyből az derült ki, hogy további 103 ezer ember közfoglalkoztatására van igény a közfoglalkoztatóknál.

A május-július közötti időszakban a rendelkezésre álló költségvetési források megközelítőleg 180 ezer ember közfoglalkoztatását biztosítják. A további 103 ezres létszámnövelés forrásigénye 43 milliárd forint, az egyéb, év közben felvetődő igények kielégítésére még 4,3 milliárd forint szükséges.

A kormány ezt augusztus 1-jei hatállyal jóváhagyta, így augusztusban már 244 ezren dolgozhatnak közmunkában.

Magyar Nemzet
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek