Új cafeteria: a munkaadók szerint is árt az öngondoskodás gyengítése
A SZÉP-kártya rendszerének megtartását pozitívumként, az önkéntes nyugdíjpénztári tagság támogatásának megszűnését az öngondoskodás gyengítése miatt negatívumként értékelték a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) munkáltatói oldalának képviselői a kormány által a parlamentnek csütörtökön benyújtott új cafeteria szabályokat értékelve.
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára elmondta: a SZÉP-kártya rendszerének megtartása pozitívum, hiszen a 350 ezer forintos SZÉP-kártya keret jól szolgálja majd a belföldi turizmust.
A VOSZ főtitkára szerint azáltal, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári támogatás kikerült a cafeteria-juttatások köréből, tovább gyengülhet majd az öngondoskodási képesség, hiszen az alacsony munkabérből élők ezután már nem biztos, hogy élni fognak ezzel a formával.
Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke elmondta: a cafeteriarendszer átalakítását célzó kormányzati javaslat révén elfogadható kompromisszum született az MGYOSZ számára.
Kiemelte: a SZÉP-kártya rendszerének fenntartásával a szervezet elérte a minimum célját.
Rolek Ferenc szerint nem szerencsés, hogy a cafeteria-elemek sorából törölték az önkéntes nyugdíjbiztosítást, ugyanis várhatóan ez a megtakarítási forma a munkavállalók rövid távú meggondolásai miatt háttérbe fog szorulni.
Az Áfeosz-Coop Szövetség közölte, üdvözlik a kormány cafeteriarendszer átalakítására tett javaslatát, amely nagy lépést jelent a béren kívüli juttatások egyszerűsítése felé.
A javaslat a munkavállalók önálló döntési képességének elismerésével jelentősen növeli az adómentesen elkölthető jövedelmet, emellett a kormány célkitűzésével összhangban adminisztratív terhektől szabadítja meg a béren kívüli juttatást nyújtó vállalkozásokat - hangsúlyozta a szövetség.
Az Áfeosz-Coop szerint az intézményrendszer átalakítása jelentős megtakarításokat hoz nemzetgazdasági szinten, az utalványok és a beváltás után fizetendő jutalékok megszüntetése pedig fejlesztési forrásokat biztosít a kereskedelmi vállalkozásoknak.
Az Áfeosz-Coop Szövetség álláspontja, hogy a cafeteriarendszer megváltoztatása megfelel az Európai Unió elvárásainak, hozzájárul Magyarország gazdasági teljesítményének növekedéséhez, amelynek eredményeként a munkavállalók adómentes jövedelme és a fogyasztás nő, miközben a vállalkozások adminisztratív és gazdasági terheinek csökkentése ösztönzőleg hat a további beruházásokra - közölték.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A nyugdíjigénylés időpontjának megválasztása idén különösen nagy jelentőséggel bír: a 2026-ban emelkedő valorizációs szorzók növelhetik az... Teljes cikk
Rekordszintű különbségek rajzolódnak ki a magyar nyugdíjak között: miközben a többség 220 ezer forintnál kevesebből él, már több tucatnyian... Teljes cikk
A nyugdíjak emelése ma Magyarországon szinte kizárólag az inflációt követi, így az idősek ugyan papíron nem veszítenek a jövedelmük... Teljes cikk
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 3 hónapja
- Mennyit ér a szerzetesi ingyenmunka? 4 hónapja
- Gyors, egyszerűen elérhető munkaerő: szerb munkavállalók a magyar munkaerőpiacon 5 hónapja
- Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni 5 hónapja
- 2026: Évtizedes adóátalakítás indul – így változik a cégek és dolgozók adóterhe 5 hónapja
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 5 hónapja
- VOSZ MultiMentor: program, amely összeköti a magyar cégeket a multinacionális vállalatokkal 5 hónapja
- Emelkedik a 2026-os EU Kék Kártya bérminimum – mit jelent ez a munkáltatóknak? 5 hónapja
- Dőlnek a hitelkérelmek: rekordot döntött a fix 3%-os kkv hitel 5 hónapja
- Hideg élelmiszer is vásárolható a SZÉP-kártyával 6 hónapja
- Ekkora minimálbér-emelést lát reálisnak a VOSZ főtitkára 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?