Új motivációs módszer az elkötelezettség növelésére
Munkánk életünk minőségének egyik pillére, ezért alapvető kérdés, látjuk-e értelmét, vagy csupán az életfenntartáshoz szükséges kényszerként éljük meg. Dr. Bodó Péter vallja: mindig van lehetőségünk jobbá tenni életünket, ez a hozzáállásunkon múlik. A Fish! módszer alkalmazása segít a munkatársi motiváció és elkötelezettség növelésében.
Sokan élik meg munkájukat kényszerpályaként, és végzik azt néha hosszú évekig kedvtelenül, rombolva ezzel saját életminőségüket, egészségüket. És most itt van a gazdasági válság is, ami még a tehetséges embereket is megalkuvásra kényszeríti és visszaveti a munkahelyváltástól, hiába nőtték ki pozíciójukat, keresnének újabb kihívást. Nem lehet őket ezért elítélni, hiszen a KSH legfrissebb adatai szerint 419 ezren vannak munka nélkül, a vállalatok a túlélésért küzdenek rövid távú célokat meghatározva, aminek legtöbbször a munkavállalók látják kárát. Sokszor mindent felülír a cég megmentése és a profitszerzés, háttérbe szorulnak a dolgozói igények, a motiváció, pedig számos kutatás bizonyította már be, hogy valós eredményeket csak elkötelezett és motivált munkatársakkal lehet elérni. Hogyan lehet ilyen rossz körülmények között motiválni a bolti eladókat vagy éppen a HR vezetőket? Vajon miként érhető el, hogy másként tekintsünk jelenlegi helyzetünkre és képesek legyünk élvezni a munkánkat, illetve az életet?
Dr. Bodó Péter és csapata tudja a választ: változtassuk meg hozzáállásunkat, a döntés a kezünkben van. Ez a Fish! motivációs módszer.
A Fish! újszerű megoldást kínál, amely a hozzáállásunkat hivatott megreformálni. A módszer lényege: sorsunk a kezünkben van, ideje befejezni a vegetálást és élvezni az életet. Ezen új motivációs módszer révén a munkavállalók/vezetők felismerik: nem az a kérdés, hogy azt a hivatást végezzük-e, amelyről mindig is álmodtunk, hanem az, hogy megtaláljuk-e az értelmet munkánkban, és hogyan tudjuk azt energiával és örömmel feltölteni.
A Fish "filozófia" hasonló elven alapul, mint a Dale Carneige-féle gondolatvilág. Mindkettő arra próbálja ráébreszteni az embereket, meg tudják változtatni az életüket, a környezetüket, vagy ahogy László Ervin magyar filozófus mondja könyvében, mely a címe is: You can change the world - Meg tudod változtatni a világot! A döntés a te kezedben van.
Dr. Bodó Péter, a Fish hazai szakértője, a Dr. Bodó Training és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója portálunknak kifejtette, a Fish több egy módszernél, inkább szemlélet, amely a cégeknél, teameknél előtérbe kerülő problémákra kínál újszerű megoldást.
A Fish elnevezés egy történetre vezethető vissza, amely egy halbolt eladóiról szól. A halboltban rendkívül rossz munkakörülmények uralkodtak: hideg, nyirkos levegő, kellemetlen szag, korai ébredés, monoton munka. A halbolt eladói csapatának két lehetősége volt: vagy otthagyják a munkát, vagy világhírűvé teszik a boltot. Az utóbbit választották. Hogyan sikerült a halbolt munkatársainak ilyen körülmények ellenére is munkájukat örömmel és nagyon eredményesen végezni? Azokban a munkakörökben, ahol nagy a fluktuáció, kiváló példa lehet arra, hogyan lehet motiválni a dolgozókat a nehéz helyzet, illetve munka ellenére is.
Készült egy film (18 perc) a halbolt eladóinak hétköznapjaikról, melyet bemutatnak a Fish! motivációt bemutató tréningen a résztvevőknek és átbeszélik velük. - Valamennyi szemináriumunkon azt tapasztaljuk, a film rádöbbenti a résztvevőket arra, hogy a történet rólunk is szól és a fő kérdés nem az, hogy miként találhatjuk meg az álomhivatást, hanem az, hogyan találhatjuk meg örömünket abban, amit éppen végzünk - mondja el tapasztalatait Bodó Péter.
A Fish "filozófia" négy alapelven nyugszik.
Válaszd meg a hozzáállásodat!
Ez az alapelv a többi három alapját képezi. Sokan vannak, akik úgy érzik, hogy kényszerpályán vannak, ki vannak szolgáltatva a körülményeknek. A tréner kihangsúlyozta: mindig van lehetőségünk jobbá tenni életünket, munkánkat, ez a hozzáállásunkon múlik. Hiszen azzal is előrelép az ember, ha elfogadja a helyzetet: ez nem az én hivatásom, mégis ezt kell most végeznem. Ha ez megtörténik, sokkal könnyebben megy majd a munka. Ha viszont sehogy sem megy, lépni kell - nyomatékosítja a szakember. Bodó Péter szerint hazánkban nagy kultusza van a panaszkodásnak, de azért már kevesen tesznek, hogy változtassanak helyzetükön. Hozzátette: valójában sokkal jobban befolyásolhatjuk életünket, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk. Ha képes vagyok felismerni az önmagamat gátló beidegződéseimet, máris nagy lépést tettem céljaim eléréséhez, életminőségem növeléséhez.
Játssz és találd meg az örömödet a munkában
A szakember szerint csak az örömmel végzett munka lehet eredményes, ez a belső minőségbiztosítási rendszerünk. Sokan úgy gondolják, hogy a játék és a munka egymást kizáró fogalmak, és elfelejtik, hogy a játék kreatív képességeket szabadít fel. Az örömmel végzett munka több energiát-, életenergiát, motivációt ad, amely pozitív hatással van a körülöttünk levő emberekre is.
És hogy mégis, miként lehet ezt a való életben megvalósítani? Ahogy a rövidfilmben is bemutatják, a halbolti dolgozók úgy dobják fel monoton munkájukat, hogy dobálják a halakat. A módszer kiötlői vallják, minden munkát színesebbé lehet tenni egy kis játékossággal, még egy kórházi munkát is. Pedig azt gondolhatnánk, egy egészségügyi intézményben semmi keresnivalója nincs a játéknak. A szakember erre rácáfolt. Manapság egyre több klinikán jelennek meg a bohócdoktorok, akik játékkal vidítják fel a betegeket. Jobb elfogadni, a játék az életünk minden területén jelen van.
Amikor a tréningen részt vevők megértik a Fish "filozófiáját", lényegét, akkor konkrét példákon keresztül mutatják meg a szakemberek, hogyan lehet ezt a motivációs módszert átültetni a gyakorlatba és segítenek kidolgozni azt a stratégiát, hogyan tudják munkájukat játékosabban végezni, és munkatársainkat, ügyfeleinket is bevonni ebbe.
Szerezz örömet másoknak! - visszakapod
Jó tett helyébe, jót várj! - a jól ismert népmesei mondattal is lefordíthatnánk a második alapelvet. Ennek lényege: megértéssel jelentősen befolyásoljuk mások közérzetét, segíthetünk kilépni a szürke hétköznapokból. Munkatársaink, ügyfeleink közül sokan lesznek hálásak azért, hogy volt egy jó szavunk hozzájuk és nemcsak elintézendő feladatként tekintünk a velük való együttműködésre. A tapasztalat szerint önzetlen hozzáállásunkat valaki egészen bizonyosan viszonozni fogja. Mégis hogyan lépjünk át a filozófiai síkról a mindennapokba és valósítjuk meg ezt az alapelvet munkahelyünkön? - szegeztük neki a kérdést Bodó Péternek. A szakember erre egy osztrák példával válaszolt, amikor egy bank dolgozóinak szemléletváltását vitték véghez ezen módszer segítségével. A következő probléma várt megoldásra: egy vidéki városban egy épületen belül volt a bank és a vasúti váróterem. A konfliktushelyzetet az okozta, hogy sokan érdeklődtek a menetrend iránt az alsó szinten helyet foglaló banki ügyfélszolgálaton, amely frusztrációt okozott a pénzintézet munkatársaiban. A betérők 60 százaléka érkezett ezen céllal az épületbe. Nem csoda, ha mindenkire ferde szemmel néztek a bank dolgozói azon morfondírozva, vajon banki ügyfél, vagy utas. A Fish módszer segített megértetni velük, hogy a betérők erről a faramuci helyzetről nem tehetnek. A végén még a banki dolgozók függesztettek ki egy menetrendet, ezzel is informálva, segítve a betérő embereket.
Légy jelen és tudatos!
Ha valamit teszel - legyen az a munkában, vagy a magánéletben - akkor nyújts száz százalékot, vagy tegyél valami mást, de azt is teljes erőbedobással. Mindez természetesen magas fokú koncentrációt és energiát igényel. Ez azonban csak akkor áll rendelkezésünkre, ha örömmel végezzük azt, amivel visszatértünk az első ponthoz, a játékossághoz. Játszani, másoknak örömet szerezni és jelen lenni csak egymással összefüggésben valósítható meg - mondja ki a Fish! módszer.
Sokan kételkednek ebben, és fújnak riadót azon címszóval, hogy ezek az általános életvezetési tanácsok jól hangzanak, de kivitelezhetetlenek például egy nagyáruház pénztárjában ülőnek, aki engedély nélkül még a mellékhelységre sem mehet ki. Bodó Péterék hangsúlyozzák, minden munka lehet unalmas és lehet örömteli. Ha elhatároztam magam egy munka mellet, meg kell találnom annak örömteli oldalát, de legalábbis keresnem kell. Ez - az előbbi példából kiindulva - lehet egy elégedett ügyfél, egy mosoly a munkatárs részéről, elismerés a vezetőktől, vagy a pontos munkavégzés feletti öröm. Mindenki találkozott már munkáját örömmel végző pénztárossal és olyannal is, aki ugyanezt kedvetlenül teszi.
- Ha viszont sehogy sem találunk örömet a munkánkban, akkor nincs más megoldás, változtatni kell - szögezi le Bodó. Természetesen nem könnyű a belső ellenállásokat, félelmeket leküzdeni és a bizonytalanság kockázatát vállalva változtatni. Bodó Péter azonban számtalan esetet tud felhozni, amikor tréning résztvevőknek, vagy coaching klienseknek ez sikerült. A megerőltetések jutalma ilyenkor mély belső elégedettség és ennek következtében az életminőség növekedése.
A tréner egyébként még nem találkozott olyan hivatással, aminek csak pozitív oldala lett volna, a kérdés mindig az, mire fókuszálok. Vegyünk egy egyszerű példát: egy világos irodának lehet örülni, hiszen a fény jótékony hatással van közérzetünkre, így a munkánkra is. De felfogható úgy is, hogy milyen zavaró és kánikulában inkább hátrány, mint előny.
Ez a motivációs módszer jó szolgálatot tesz a változásmenedzsmentnél, a szervezeti változás előkészítésénél, általa el tudjuk érni, hogy a dolgozó más megközelítésből tekintsen a megváltozott helyzetre, és az egyén felelősségét is meglássa. Mindezek könnyebbé teszik a változások megélését. A Dr. Bodó team tagjai a Fish filozófiát sikeresen alkalmazzák team coachingban és konfliktuskezelésnél is.
Bodó Péterék Ausztriában és Magyarországon is tartanak tréningeket. A szakember a két ország között különbséget tapasztal, úgy látja, hazánkban gyorsan karolnak fel új irányzatokat, a magyarok gyorsan, de néha felületesen tanulnak, nem néznek a dolgok mélyére. A tréner a magyar menedzserek részéről gyakran a részletekbe menő alaposságot hiányolja.
Az is gyakori, hogy a képzéseken még lelkesek a vezetők, de a cégen belül már nem viszik végig a dolgokat következetesen. Ezért Bodóék képzéseikben különösen nagy hangsúlyt fektetnek a sikeres trainingtranszfert biztosító emocionális elkötelezettség kialakítására, és az elsajátított új kompetenciák szervezeti életbe való beágyazódására..
A tréner kiemeli: a Fish módszere egyszerűnek tűnik, de ha nem társul a vezető támogatásával, együttműködésével, akkor nem fog hosszú távon működni. Ahhoz, hogy pozitív irányba mozduljon el a szervezet, hogy a dolgozók motiváltak legyenek, a nehéz munkakörülmények, változások ellenére, együttműködés szükséges. Cégkultúrát nem lehet kintről behozni. A tréning egy jó impulzus lehet. Elindíthatja a cégeket a változás útján.
Bodó Péter egyébként úgy látja, hogy sokszor ad hoc jellegűen választják ki a tréningeket a cégek, HR-esek. Hatékonyan működő képzési rendszert csak úgy lehet kialakítani, hogy igazodik a vállalati és HR stratégiához, melyet szervezetfejlesztési eszközökkel támogatnak meg.

Mindig van másik út

Mi takar a Fish elnevezés?
Dr. Bodó Péter, a Fish hazai szakértője, a Dr. Bodó Training és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója portálunknak kifejtette, a Fish több egy módszernél, inkább szemlélet, amely a cégeknél, teameknél előtérbe kerülő problémákra kínál újszerű megoldást.
Dr. Bodó Péter Ausztriában élő menedzsment tréner és ECA képző-master coach, az Európai Coaching Szövetség alelnöke, a HR-Network alapító tagja.

Új motivációs eszköz vagy mese?
Sokan kételkednek ebben, és fújnak riadót azon címszóval, hogy ezek az általános életvezetési tanácsok jól hangzanak, de kivitelezhetetlenek például egy nagyáruház pénztárjában ülőnek, aki engedély nélkül még a mellékhelységre sem mehet ki. Bodó Péterék hangsúlyozzák, minden munka lehet unalmas és lehet örömteli. Ha elhatároztam magam egy munka mellet, meg kell találnom annak örömteli oldalát, de legalábbis keresnem kell. Ez - az előbbi példából kiindulva - lehet egy elégedett ügyfél, egy mosoly a munkatárs részéről, elismerés a vezetőktől, vagy a pontos munkavégzés feletti öröm. Mindenki találkozott már munkáját örömmel végző pénztárossal és olyannal is, aki ugyanezt kedvetlenül teszi.
- Ha viszont sehogy sem találunk örömet a munkánkban, akkor nincs más megoldás, változtatni kell - szögezi le Bodó. Természetesen nem könnyű a belső ellenállásokat, félelmeket leküzdeni és a bizonytalanság kockázatát vállalva változtatni. Bodó Péter azonban számtalan esetet tud felhozni, amikor tréning résztvevőknek, vagy coaching klienseknek ez sikerült. A megerőltetések jutalma ilyenkor mély belső elégedettség és ennek következtében az életminőség növekedése.
A tréner egyébként még nem találkozott olyan hivatással, aminek csak pozitív oldala lett volna, a kérdés mindig az, mire fókuszálok. Vegyünk egy egyszerű példát: egy világos irodának lehet örülni, hiszen a fény jótékony hatással van közérzetünkre, így a munkánkra is. De felfogható úgy is, hogy milyen zavaró és kánikulában inkább hátrány, mint előny.
Miben segít ez a motivációs módszer?
Ez a motivációs módszer jó szolgálatot tesz a változásmenedzsmentnél, a szervezeti változás előkészítésénél, általa el tudjuk érni, hogy a dolgozó más megközelítésből tekintsen a megváltozott helyzetre, és az egyén felelősségét is meglássa. Mindezek könnyebbé teszik a változások megélését. A Dr. Bodó team tagjai a Fish filozófiát sikeresen alkalmazzák team coachingban és konfliktuskezelésnél is.
Gyorsan, de felületesen tanulunk
Bodó Péterék Ausztriában és Magyarországon is tartanak tréningeket. A szakember a két ország között különbséget tapasztal, úgy látja, hazánkban gyorsan karolnak fel új irányzatokat, a magyarok gyorsan, de néha felületesen tanulnak, nem néznek a dolgok mélyére. A tréner a magyar menedzserek részéről gyakran a részletekbe menő alaposságot hiányolja.
Az is gyakori, hogy a képzéseken még lelkesek a vezetők, de a cégen belül már nem viszik végig a dolgokat következetesen. Ezért Bodóék képzéseikben különösen nagy hangsúlyt fektetnek a sikeres trainingtranszfert biztosító emocionális elkötelezettség kialakítására, és az elsajátított új kompetenciák szervezeti életbe való beágyazódására..
A tréner kiemeli: a Fish módszere egyszerűnek tűnik, de ha nem társul a vezető támogatásával, együttműködésével, akkor nem fog hosszú távon működni. Ahhoz, hogy pozitív irányba mozduljon el a szervezet, hogy a dolgozók motiváltak legyenek, a nehéz munkakörülmények, változások ellenére, együttműködés szükséges. Cégkultúrát nem lehet kintről behozni. A tréning egy jó impulzus lehet. Elindíthatja a cégeket a változás útján.
Nagy a felelősség a HR-en
Bodó Péter egyébként úgy látja, hogy sokszor ad hoc jellegűen választják ki a tréningeket a cégek, HR-esek. Hatékonyan működő képzési rendszert csak úgy lehet kialakítani, hogy igazodik a vállalati és HR stratégiához, melyet szervezetfejlesztési eszközökkel támogatnak meg.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
További cikkek
A teljesítményértékelések 98%-a kudarc? Amit a HR-esek sem mernek kimondani
Az éves teljesítményértékelés sok cégnél még mindig alapgyakorlat – miközben a HR-vezetők többsége sem hisz benne. Elavult rendszer, kellemetlen... Teljes cikk
Rangos elismerés: Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna az Év Női Menedzsere
A legtöbb közönségszavazattal Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság laborvezetője lett az Év Női Menedzsere... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Hasít a job hugging, pedig nem tesz jót a székbe kapaszkodás 1 hónapja
- A wellbeing-paradoxon: kinek a dolga, hogy jól legyünk a munkahelyen? 2 hónapja
- Felmérés: ezért is megéri pluszjuttatást adni a dolgozóknak 2 hónapja
- Tudatos felkészülés a következő lépcsőfokra - tapasztalatok a HBLF X Mentor Programból 2 hónapja
- A dolgozók háromnegyede úgy érzi, nem használja ki a képességeit 2 hónapja
- Mit tanuljon ma a gyerekem, ha az AI mindent felforgat? - íme két szakember válasza 2 hónapja
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hónapja
- Már január második péntekén feladjuk? Így maradj motivált! 3 hónapja
- Lesz idén prémium? Mikor jár és mikor perelhetünk érte? 4 hónapja
- Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés 4 hónapja
- A brit dolgozók harmada nem érzi az inspirációt a munkahelyén - Mi lehet a megoldás? 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?