kapubanner for mobile

Újabb egy milliárdot szán a bérekre a Tesco

A Tesco 1 milliárd forintos bérfejlesztést jelentett be Magyarországon. A vállalat összes hazai áruházában és raktárában dolgozó munkatársa többségének - az aktív kollégák 70 százalékának - fizetése nő, közölte a vállalat. 2015 júliusa óta 7,4 milliárd forintot fektetett a kereskedelmi cég a bérek emelésébe.

„Az a vezérelvünk, hogy elsőként a legalacsonyabb jövedelmi kategóriákra koncentrálunk a bérek rendezése során. Mostantól minden, a Tescónál legalább 6 hónapja dolgozó munkatárs legkevesebb bruttó 165 000 forintot keres, míg jövő januárban ezt a fizetést még tovább fogjuk emelni, ismételten a szakképzett minimálbér fölé” - mondta Pártos Zsolt, a Tesco-Global Áruházak Zrt. új működési ügyvezető igazgatója.

Ezzel egy időben az áruház- és boltvezetők, valamint az áruházakban dolgozó vezetők bérébe is fektet a vállalat, miközben szintén emelkedik több mint 800, a logisztikai központokban dolgozó Tesco-munkatárs fizetése. A béremelés 2017. július elsejétől lép életbe, annak pontos mértéke munkaköri szintenként eltér.

Néhány héttel ezelőtt arról szóltak a hírek, hogy a Tesco magyarországi dolgozói munkalassításra készülnek, mert a cég nem akart újabb emeléseket végrehajtani júliusban, a januári kötelező minimálbéremelés óta. A szakszervezetek is összefogtak a cél érdekében.
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről?

Egy friss kutatás szerint a magyarok többsége még alig hallott az Európai Unió új bértranszparencia-szabályozásáról, és sokan bizonytalanok abban,... Teljes cikk

Nők a munkában: sokat javítottunk, de Izland még messze van

A nők munkaerőpiaci részvétele továbbra is érzékenyen reagál a gazdasági és társadalmi kihívásokra. A PwC idei Women in Work Indexe szerint... Teljes cikk

Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban

Durva különbségek rajzolódnak ki a 2026-os rendőri bérekben: miközben a pályakezdők nettója sokszor még a 300 ezret sem éri el, a tapasztalt... Teljes cikk