Újabb vissza nem térítendő támogatási program indul a vidéki mikro- és kisvállalkozásoknak
A kormány újabb, vissza nem térítendő támogatási programmal segíti a vidéki térségek legkisebb vállalkozásait. A GINOP Plusz-1.2.4-25 kódszámú - európai uniós társfinanszírozással megvalósuló - program célja a mikro- és kisvállalkozások versenyképességének növelése, a helyi gazdaság élénkítése és a munkahelyek megőrzése - közölte kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A program az Új gazdaságpolitikai akcióterv egyik alappillérét képező Demján Sándor Program részeként valósul meg - tették hozzá.
A 2025-ben a hazai kkv-k számára rendelkezésre álló összesen 1400 milliárd forintnyi gazdaságélénkítő forrásból 50 milliárd forintot fordít a kormány erre a célra.
Szabados Richárd, az NGM kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a közleményben emlékeztetett: a pályázat az ország négy leghátrányosabb helyzetű régiójában (Dél-Alföld, Dél Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország), valamint a Szabad Vállalkozási Zónákban működő, legfeljebb 50 főt foglalkoztató vállalkozások számára érhető el. A támogatás mértéke 50 százalék, vagyis a beruházás felét a kormány állja. Vállalkozásonként 5 és 30 millió forint közötti támogatás igényelhető, amelynek akár fele előlegként is lehívható.
A támogatást új eszközök és technológiák beszerzésére, informatikai fejlesztések megvalósítására (hardver eszközök, szoftverek beszerzése, felhőszolgáltatás igénybevétele) és ingatlan beruházásra (korszerűsítés, bővítés) fordíthatják a vállalkozások. Emellett a támogatás felhasználható a projektmenedzsment és általános (rezsi) költségek fedezésére, tanácsadás igénybevételére, valamint készletek beszerzésére is
- részletezték.
A pályázat benyújtásának feltétele a legalább egy teljes lezárt üzleti év, valamint minimum 1 fő foglalkoztatott. A pályázati kitöltőprogram a hétfői napon vált elérhetővé, a kérelmek előtöltésére pedig kedden 9 órától nyílt lehetőség a www.palyazat.gov.hu oldalon keresztül. A támogatási kérelmeket május 7-én 17 órától lehet majd benyújtani a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2026. április 30-ig.
A kormány egyik legfontosabb célja az európai uniós források biztosítása a hazai vállalkozások számára. "A magyarországi kkv-k számára 2025-ben a GINOP Plusz 1. prioritása keretében 450 milliárd forintnyi uniós forrást teszünk elérhetővé vissza nem térítendő, illetve visszatérítendő (a köznyelvben "0"-ás hitelként ismert) pénzügyi támogatások, valamint ezek kombinációja révén" - hangsúlyozta Szabados Richárd. A kormány a most megjelenő programmal több mint 2 ezer vidéki vállalkozás megújulását segíti, hozzájárulva ezzel a helyi gazdaság megerősítéséhez és a területi hátrányok csökkentéséhez - olvasható az NGM közleményében.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A Generali Csoport immár ötödik alkalommal hirdette meg a kis- és középvállalkozások fenntarthatósági törekvéseit segítő EnterPRIZE nemzetközi... Teljes cikk
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a fiatal gazdáknak is elérhetővé teszi minden vármegyében az ingyenes pályázatírás szolgáltatását -... Teljes cikk
Európai uniós és állami forrásból újabb vidéki munkahelyi bölcsődék létrehozását támogatja a kormány - jelentette be a Kulturális és... Teljes cikk
- Megjelentek a Nemzeti Tehetség Program idei pályázatai 4 napja
- Meghosszabbított határidő: még pályázhatnak a felelős kkv-k 15 milliós támogatásra 5 napja
- Akár 75 millió forintos támogatást is kaphatnak a fiatal gazdák 3 hete
- Munkahelyi bölcsőde kialakítására lehet pályázni 3 hete
- Íme 40 megbízható munkaadó 3 hete
- Június végéig pályázhatnak a vállalkozások az Év Felelős Foglalkoztatója elismerésre 1 hónapja
- Munkavállalói jóllétre irányuló pályázatot írtak ki, 4 millió forintot kap a nyertes 1 hónapja
- Akár 150 millió forint ingyenpénz: nincs most ennél kedvezőbb képzési pályázat 2 hónapja
- Több mint 1300 cég végezte el Nemzeti Innovációs Ügynökség innovációs tréningjét 2 hónapja
- Elindult az első greentech és mesterséges intelligencia fókuszú támogatói program 2 hónapja
- NGM: tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára 2 hónapja