kapubanner for mobile

Uniós minimálbért akarnak a szocialisták

Az Európai Szociális Párbeszédben való részvételre sürgetik az Európai Ipari és Munkáltatói Szövetségek Egyesületét (UNICE) a szocialisták. Jacques Delors volt EU-bizottsági elnök egységes európai minimálbér megállapítását szorgalmazza

Új Szociális Európát kovácsolna össze az Európai Szocialisták Pártja (PES), amely szerint általános kihívást jelent a munkahelyek védelme, valamint Európa hagyományos szintű szociális védőhálójának „üzemeltetése” a globalizáció nyomása közepette. A Bizottság exelnöke, Jacques Delors is támogatja Poul Nyrup Rasmussen PES-elnök kezdeményezését.

"Szükség van arra, hogy konkrétan kezdjünk egyeztetni egy közös európai minimálbérről és megerősítsük az európai munkatanácsokat. A Társadalmi Párbeszéd kontextusában kellene tárgyalni a közös minimálbérről, amelyet úgy állapítanának meg, hogy figyelembe vennék minden tagállam fejlettségi szintjét" - mondta Jacques Delors egy sajtóértekezleten.

Delors cáfolta, hogy José Manuel Barroso bizottsági elnök liberális nézetei hátrányára válnának az új szociális Európát szorgalmazó PES-kezdeményezésnek: "Az EU kormányai döntenek a politikát illetően" - hangoztatta, arra sürgetve az EU vezetőit, hogy gyakrabban gondolkodjanak európaiként, és "lássanak orruk hosszán túl".

A PES elnöke szerint "az EU nem a tagállamok közötti versengést kellene, hogy jelentse, hanem a társadalmi hidak kiépítését. A tagállamok különféle lehetőségekkel élhetnek, ám nem kellene egymás hátrányára kiaknázni ezeket a lehetőségeket."

  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek