kapubanner for mobile

Vegyél fel magadnak egy saját hóhért




Felvettem a saját hóhéromat - Langmár Péter, a Lab.Coop vezérigazgatója jellemezte így helyzetét és a mellette álló Bankó Ádám szervezetfejlesztőt. Abból indultak ki, hogy holokratikus szervezetet fognak építeni, ami végül nem lett színtisztán az, és miközben a vezető nélküli szervezet megalkotása sem sikerült, részben az is magvalósult, mert projekt alapon működve kerültek egymással szemmagasságba. Közben meg kellett tapasztalniuk, hogy nem olyan egyszerű balanszírozni az „elengedni vs felvenni” játékban. Ennek egyik jellemző pillanata volt: „Ahogy Péter elkezdte visszahúzni a csápjait, a csapat úgy vette fel a feladatokat. Máskor jól látszott, amikor Péter hősként megoldotta a feladatot, mások meg eljátszották az áldozat szerepét”.

Nem véletlen, hogy Langmár ekkor vetette közbe, hogy nem akart paternalista szervezetet. A szerepek autonómiájára törekszenek. Van, amikor Ádám volt Péter főnöke, és fordítva. „Van, amikor szemmagasságba kerülünk”- mondta Bankó Ádám.

Kiemelték, hogy átláthatóság van a fizetések terén, ismerhetik egymás munkaszerződését is. Így nincs titok után kutatás, de több az infó, ami több félreértést okoz a munkatársaknál. Az a tapasztalat, hogy nem elég kitenni mindent az asztalra, meg is kell magyarázni, mert a pánikból nehéz visszajönni.

Langmár Péter és Bankó ÁdámLangmár Péter és Bankó Ádám (ilumzphoto)
A hallgatóságból a legnagyobb érdeklődést az váltotta ki, hogy a kompenzációt a piaci árakhoz igazítják, és nincs eltérés az azonos területen dolgozó kollégák bére között. Bankó Ádám elmondta, hogy a cél az volt, hogy igazságos legyen a rendszer, nem csoda, hogy több tucatszor átfogalmazták, finomítottak a kompetencia leírásokat. Megnézik, hogy az adott munkakörben máshol mennyit keresne az adott pozícióban, és annyi fizetést adnak a munkatársuknak. Nincsenek bérsávok, és fel sem merül, hogy férfi és nő más összeget keressen, ha ugyanannyit ad hozzá a cég működéséhez. „Az év vége nem magányos bértárgyalásokkal telik” - mondta Langmár Péter. Bár annál jobban figyelik a piacon a béreket és folyamatosan emelik a sajátjaikét.

Mivel nem a kompenzációban differenciálnak, azzal motiválják a munkatársakat, hogy fejlődniük kell, ha nem, keresnek mást, aki a szintet hozza. „Mi ebben az igazságosság a jobban dolgozókkal szemben?” „A felelősség elől elbújókkal mi lesz?” - kérdezték a közönség soriból. „Aki jobban teljesít, nagyobb sebességgel halad, aki nem, egy ponton szólunk, a határon van, hogy elég jó-e, és van, akinek nem tudunk segíteni, hogy utolérje a csapatot” - hangzott a válasz. Langmár Péter elmondta, hogy fontos az edukáció. Többek közt azért is, mert tulajdonrészt adnak annak, aki csatlakozik hozzájuk, és a mérnök kollégáknak ugyancsak szükségük van pénzügyi ismeretszerzésre, hogy megértsék, mit jelent részvényesnek lenni.

Javasolják, hogy ne szervezetfejlesztővel vágjunk neki egy ekkora feladatnak, hanem kis csoportokon agilisan próbáljunk változtatni, ami lassú folyamat lesz. Nem szégyellik, hogy sokat hibáztak. Ádámban túlzott volt az optimizmus, mert persze volt, aki örült a sok térnek, más viszont tériszonyt kapott és visszahúzódott: inkább azt kérte, hogy neki mondják meg mennyi a bére, ne onnan induljanak ki, mit tesz hozzá a céghez.

Fotók: Ilumzphoto

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Utazás a főnök elméjében
2. oldal - Vegyél fel magadnak egy saját hóhért
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek