Vendégorvosok dolgoznak a Balatonnál
Vendégorvosok nélkül júniustól összeomlana a balatoni betegellátás, annyira sok a betöltetlen kórházi állás és praxis - írja a Népszava.
„Vendégorvosokkal” tudják csak ellátni nyáron a a balatoni betegforgalmat a siófoki kórházban, melynek a betegforgalma a három nyári hónapban a háromszorosa az őszi-tavaszi hónapokénak. Ezen a nyáron legalább 20 orvost várnak a hazai kórházakból, Debrecentől Tatabányán át Zalaegerszegig.
Nagy Gábor orvosigazgató elmondta: leginkább a sürgősségi osztályra és a traumatológiára kell a nyári erősítés. Az egész szezon alatt igen nagy a siófoki intézet terhelése, különösen a nagyobb rendezvények, így a zamárdi Balaton Sound idején nő meg a sürgősségi osztály „látogatottsága”, a különböző sérülésektől a kábítószeres esetekig.
A Népszava információi szerint a vendégorvosok zöme a család nyaraltatásával is összeköti a siófoki szerződéses munkát. Sokan szabadságot vesznek ki erre az időre az „anyakórházukban”, néhányukat a nővérszállón helyezik el, de olyanok is akadnak, akiknek balatoni nyaralójuk van. Más kérdés, hogy ilyen körülmények között hogyan piheni ki az éves stresszt és fáradalmakat az, aki még a szabadsága idején sem tudja letenni a munkát.
Az égető orvoshiány egyik oka, hogy a Dél-Dunántúlon egyébként is sok a betöltetlen kórházi állás és orvosi praxis, a somogyi apófavakba, de még akár a dél-balatoni kisvárosokba sem szívesen szegődnek el a szakemberek. Sok kaposvári orvos év közben is „ingázik”, például Tabra, Nagyatádra, Fonyódra. Nyáron három-négyszeresére is felduzzad az itt élők aránya: csak Siófokon például a 25 ezer állandó lakosból ilyenkor 100 ezer lesz. Több a nyaralóbaleset is, épp ezért vendégorvosok nélkül összeomlana az ellátás, főként a traumatológián, ahol „szakmányban” kell ellátni a ficamokat, töréseket, zúzódásokat.
Annyira kevés a szakember az egészségügyben, hogy a bevezetése óta eltelt négy évben 5400 nyugdíjaskorú orvos, ápoló kapott mentességet a „munka vagy nyugdíj” szabály alól - írta meg még a kormánylap Magyar Idők is. A cikk szerint az egyre súlyosabb munkaerőhiány miatt az ágazat érdekképviselői és vezetői is szükségesnek tartanák az intézkedés felülvizsgálatát. Mint ismert: 2013. július 1-jén lépett hatályba az a kormányhatározat, amely szerint a nyugdíjkorhatárt elért közalkalmazottaknak választaniuk kell a nyugdíj vagy a munka között. A szakemberhiánnyal küzdő, sok idős dolgozót foglalkoztató egészségügyet különösen érzékenyen érintette az intézkedés, ezért egyénileg kérhetnek minden dolgozónak mentességet. Az 5400 kérelemből ötezernél többet támogatott a kormány, és alig valamivel több mint háromszáz az elutasított továbbfoglalkoztatási igények száma, noha - mint a Magyar Idők is emlékeztetett rá - az orvosok esetében százszázalékos a korhatáron túli foglalkoztatás.
Kép: Pixabay
Népszava

Nyugdíjas orvosok állnak munkába

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?