VOSZ: elkerülhetetlen a bérmegállapodás újratárgyalása
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) további javaslatokat tesz a vállalkozások működési feltételeinek javítására - közölte a munkaadói érdekképviselet az MTI-vel.
A közleményben Perlusz László, a VOSZ főtitkára kiemelte, értékelik a kormányzat józanságát, hogy mind iparpolitikában, iparvédelemben, mind a foglalkoztatáspolitikában alkalmazkodni kíván a tavalyi tervekhez képest megváltozott gazdasági körülményekhez. Üdvözölik, hogy a Széchenyi Kártya Program további hiteltermékeire is kiterjesztik a rendkívül kedvezményes, 3 százalékos kamatozású hitel, és támogatják a Demján Sándor Program többi elemét is. Ugyanakkor a VOSZ fontosnak tartja az adó- és járulékkedvezményeket, valamint az adminisztratív költségek csökkentését, ahogy a mesterséges intelligenciára épülő technológiák elterjedésének támogatását is.
A főtitkár a tavaly kötött bérmegállapodás kapcsán kiemelte: a bérfelzárkóztatási programot folytatni kívánják, de a gazdasági növekedés lényegesen elmarad a tavalyi tervektől, így az ütemezés újratárgyalása szerinte elkerülhetetlen lesz.
Látva a kormányzati nyitottságot a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) augusztus 18-i ülésén is, jó esély van egy vállalható, és motiváló bérfejlesztés megvalósítására, amely nem sújtja elviselhetetlen bérköltséggel a vállalkozásokat, sem a jövő évben, sem azután - fogalmazott a főtitkár a közleményben.
Perlusz László úgy látja, az EU-s irányelven alapuló célkitűzés, hogy 2027-re a minimálbér érje el a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát Magyarországon, továbbra is realitás maradhat.
Sereghajtó a magyar minimálbér: csak Bulgáriát előzzük meg
- olvassa el korábbi cikkünket!
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?