kapubanner for mobile
Szerző: Berta László
Megjelent: 7 éve

X generációs HR-eseket keresnek a nyugdíjas szövetkezetek

A nyugdíjas szövetkezetek olyan HR tanácsadó munkatársat keresnek, aki az X generációhoz tartozik, udvarias, munkája során foglalkozott már idős emberekkel. Megkérdeztünk két teljesen más irányból induló nyugdíjas szövetkezetet, hogyan szerveződnek és toborozzák tagságukat.

images

images

Más az indulás, azonos a cél: mindketten nyugdíjasokat szeretnének foglalkoztatni. Az országos munkaerő-kölcsönzőt, -közvetítőt és iskolaszövetkezetet magába foglaló euCSOPORT profiljába vág a toborzás és van kiépített HR szervezete, több mint 500 partnercége. A miskolci Harmadik Kor Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet ismeri a célcsoportot, közel két évtizede foglalkozik nyugdíjasok képzésével, és már 600 (!) tagja van.

Kinél a paripa, kinél fegyver adott

Ahogy másokat, az euCSOPORT-ot is a nyugdíjasok kölcsönzését támogató jogszabály megjelenése vezette arra, hogy kikerekítse a korfája tetejét egy nyugdíjas szövetkezettel. Rumpf Nikoletta marketing és kommunikációs vezető elmondta, miért indul komoly piaci előnnyel az új üzletágban a Nyugdíjtöbblet Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet:

Már most, a szövetkezet bejegyzésére várva több mint tíz árajánlata van a szövetkezetnek a csoport partnercégeitől. Kb. 40-50 nyugdíjast el tudnának helyezni. Érthető, hogy abból akarnak előnyt kovácsolni, ami már megvan, ezért több mint 500 partnercégükre építenek.

A Harmadik Kor társadalmi elnöke, Kiss Gábor Miskolc korábbi alpolgármestere társadalmi elnöki pozícióban, tiszteletdíj nélkül dolgozik. Az elsőséget és a nyugdíjasok, pontosabban nyugdíjas korú munkaerő-piaci szereplők ismeretének előnyét emelte ki.

Eddig 5-600 nyugdíjas regisztrált náluk. A nyugdíjas korosztály képzésével is foglalkozó miskolci Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Közhasznú Alapítvány adja a célcsoport ismeretét. A felkészültséget jelzi, hogy az ország első nyugdíjas szövetkezeteként minden olyan engedéllyel rendelkezik, ami az induláshoz szükséges, és még senkinek nincs meg így egyben. Bejegyezték a nyugdíjas szövetkezetet (ami komoly procedúra) és a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó engedély is megvan (ez pedig milliós költség), plusz van honlapjuk is. Nemrég kezdék a megrendelők felkutatását, eddig annyi biztos, hogy egy vegyipari céghez helyeznek el 5 főt.

HR-es is kell a csapatba

Azért is kell a HR-es, mert a 2017 nyarán életbe lépett jogszabály előírja. Toborzási csapatában az euCSOPORT olyan emberekkel dolgozik, akiket a komplex HR szolgáltatás részeseként nem lep meg az új terület, azonban egy hete felvettek melléjük egy HR tanácsadó munkatársat, aki - s ennek súlyos jelentősége van - az X generációhoz tartozik. Ugyanígy járt el a Harmadik Kor, amelynek irodájában 4 órás munkaidőben kezdett egy HR-es végzettségű szakember. Mindkét szervezet fontosnak tartja, hogy a HR-es rendelkezzen szakmai tapasztalattal, korban passzoljon az idősebb generációhoz és jól kommunikáljon; prioritás volt, hogy tisztelettudó, udvarias személy legyen. Rumpf Nikoletta elmondta, hogy a generációk közötti szakadékot azért igyekeztek szűkíteni, hogy ne érezze kellemetlennek egy nyugdíjas, hogy egy huszonéves interjúztatja. Az egymás elfogadása terén javulást tapasztal a generációk kapcsolatában, de tény, hogy van még hová fejlődnünk. A jelölt kiválasztásnál mindkét szervezet figyelembe vette, hogy foglalkozott-e korábban idősekkel munkája során, programok alkalmával, jótékony tevékenység végzése közben stb. Kiss Gábor hozzátette, hogy a hatalmas érdeklődés miatt - 70 méteres sor állt az iroda előtt - , illetve azért, mert a nyugdíjasoknak fontos a személyes kapcsolatfelvétel, irodájukban augusztusban munkába állt két önkéntes is. Segítenek a jelentkezőknek, mert érthető okból sok kérdésük van - új szereplők egy új munkapiaci szegmensben -, vagy akkor, ha a regisztrációhoz nincs elegendő számítógépes ismeretük.

Az euCSOPORT nyugdíjasok foglalkoztatásába kezdő ágában munkába állt egy a területre dedikált kapcsolattartó is. Rumpf Nikoletta megemlítette, hogy a kapcsolattartót és az értékesítőket is felkészítik arra, hogyan kommunikáljanak ezen az új területen. A bizalomnak persze döntő szerepe van. A Harmadik Kor nem véletlenül nyitott irodát egy forgalmas bevásárlóközpontban. Kiss Gábor elmondta, hogy közösségi teret fognak kialakítani, maga az áruház félfogadási időn kívül is alkalmas arra, hogy ne legyen egyedül, aki társaságra vágyik. Egy állásinterjú, egyéb munkahelyi ügyben indokolt egyeztetés alkalmas lesz arra is, hogy akár fél napot emberek között töltsön a nyugdíjas, beszélgessen, feltöltődjön.

Indulhat a toborzás

A Harmadik Kornak egyszerűbb dolga van, mert nem kell munkatársakat toboroznia, mivel maguktól jelentkeznek a nyugdíjasok. Nagy a merítés, Miskolcon 30 ezer nyugdíjas korú ember él, akkor lesz nehezebb a helyzet, amikor ott tartanak már - ahogy ezt tervezik -, hogy országos szervezetté növik ki magukat. Az üzleti partnerekkel vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó helyi szervezeteken keresztül kívánják felvenni a kapcsolatot. Erre példa a Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal kötött szerződésük. A közvetlen kapcsolatfelvételen is dolgoznak, már több, ezres nagyságú vállalathoz eljuttatták bemutatkozó füzeteiket.

Az euCSOPORT a már említett toborzási tapasztalatában bízik, és a háttérben, hogy megvan a szakmai háttere ehhez, vagyis a bérszámfejtés, munkajogi tanácsadás, könyvelés. A Harmadik Kor outsourcingolni fogja ezeket, amíg nem éri el azt a megrendelés mennyiséget, hogy e feladatokra belső alkalmazásba vegyen munkatársakat.

A Harmadik Kornál a felhasználóbarát és üzleti hangulatú nyugimunka.hu-n tájékozódhatnak a nyugdíjasok. Ennek kalkulátorán a munkavállalók és a munkáltatók is kiszámíthatják, hogy milyen konkrét bérre számíthatnak, illetve mik lesznek a költségeik. Mindkét körtől regisztrációt kérnek. A munkáltatók tájékoztatása érdekében a nyugdíjasokkal kitöltetnek egy úgynevezett foglalkoztatási profilt, amiből kiderül, hogy milyen munkát vállalnának szívesen. Ezeket és a meghirdetett állásokat csak a regisztrált nyugdíjas tagság és a regisztrált partnercégek látják. Első gondolatuk az volt, hogy ezzel arra készülnek, hogy saját üzleti érdekeiket védjék más szövetkezetektől, hiszen a terveik szerint nonprofit alapon szerveződő szövetkezetnek is ki kell fizetnie a munkatársait, ezért a partnercégektől díjat kérnek a szolgáltatásért (a nyugdíjasoktól jelképes, 100 Ft-os tagsági díjat), de Kiss Gábor elmondása szerint ennek más oka van, az hogy senki ne tudja széttrolkodni az oldalt.

Az euCSOPORT piackutatást fog végezni a toborzási kampány megkezdése előtt. Az online mellett várhatóan offline kampányra is szükség lesz a célcsoport eléréséhez, ami nehezebben mérhető és kalkulálható, mint az online. Az internethasználat jó arányokat mutat a nyugdíjasok körében, azonban sajtótermék-fogyasztási lehetőségeik, szokásaik miatt Rumpf Nikoletta arra számít, hogy a helyi nyomtatott sajtó szerepe fel fog értékelődni a kampányokban. Ebben persze szerepe lesz a település elhelyezkedésének és méretének is - de ki gondolta volna, hogy le kell venni a polcról a 10 évvel ezelőtti marketing tankönyveket? A toborzás tekintetében Kelet- és Nyugat-Magyarországon egyaránt látnak esélyt a megrendelésre. Utóbbi esetben a magas munkanélküliség miatt.

Kiss Gábor arra számít, hogy a kórházak, a szociális terület és a kereskedelemben, turizmusban működő cégek mellett a civil szervezetek és egyházak is megjelennek a megrendelők oldalon. Kiemelte, hogy a szövetkezeti tagság nem jelent munkaviszonyt, ezért egy nyugdíjas korú ápoló az eddigi fizetésének majdnem a dupláját viheti haza, ha marad az állásában és fizetése mellett a nyugdíjas szövetkezeten keresztül végzett munkáért is bevétele keletkezik.

A keresethez megbízható szövetkezet is kell, amiről sok információt kell átadni azoknak, akik ilyen munkával kívánnak pénzhez jutni. Ezért a HR Portal nyugdíjas szövetkezetekkel foglalkozó sorozatot indít. A következő részben arról írunk, hogy mire figyeljenek oda a nyugdíjas munkavállalók, akik taggá válnak valamelyik szövetkezetben.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk

Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben?

A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200.000 fő munkavállalót foglalkoztató... Teljes cikk

Átírhatja a munkaerőpiaci viszonyokat a januárban életbe lépett új szabályozás

2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi... Teljes cikk