Gyermekeket dolgoztatott ingyen a Swarovski?
Intézeti gondozásban lévő fiatal lányokkal dolgoztatott az 1960-as évek végén a Swarovski osztrák ékszergyártó vállalat - írta szerdai számában a Kurier című osztrák napilap.
A tiroli Schwazban működő St. Martin nevelőintézetben 15-18 éves lányoknak napi mintegy tíz órában kellett kristályokat erősíteniük egy előkészített sablonra - írta egykori növendékek beszámolóira hivatkozva a lap.
Aprópénzt kaptak vagy annyit sem
Az egyik visszaemlékezés szerint munkájukért "legfeljebb néhány groschent" (a korábbi osztrák fizetőeszköz, a schilling századrésze) kaptak, mások nem emlékeztek rá, hogy pénzt kaptak volna. Az egyik egykori növendék szerint 20-25 lánynak kellett a kötelező munkát végeznie.
A cég szóvivője a Kurierral azt közölte, hogy az archívumokban nem találtak erre utaló iratokat. "Ha a Swarovski egy gyermekotthonban gyártatott valamit, akkor azt biztosan abban a hiszemben tette, hogy a gyerekekhez kerül a pénz" - mondta a szóvivő. A cikk szerint a St. Martin növendékeivel katonai ingeket és alsóneműket is mosattak és vasaltattak.
Az osztrák nyilvánosságban az elmúlt két évben visszatérően foglalkoztak a korábbi évtizedekben az árvaházakban és nevelőintézetekben történt lelki, fizikai, illetve szexuális bántalmazásokkal és más visszaélésekkel.
A St. Martin intézet neve ebben az összefüggésben korábban is szerepelt a sajtóban, miután egy ma 68 éves egykori növendékének állami kártérítést ítéltek meg, mert a nevelőotthonban szexuális erőszak áldozata volt, és mert kényszermunkát kellett végeznie az intézetben (MTI).
2012. augusztus 15.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon