Már húszmilliót spóroltak a biciklisták
Félidejéhez érkezett a Bringázz a munkába! program. Ebből az alkalomból - és a Föld napja tiszteletére - a szervezők reggelivel várták a Batthyányi téren az arra kerékpározókat április 22-én reggel. A bringás reggeli házigazdája Hegedűs D. Géza színművész és Németh Lajos meteorológus volt, akik maguk is lelkes hívei a kerékpározásnak. Jelen volt Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter, valamint a program szervezői, a Magyar Kerékpárosklub csapata is.
A Föld napja alkalmat ad arra, hogy mindenki mérlegelje: kíméletesen bánik-e környezetével, s mit tesz azért, hogy a természet és benne az ember egészségesebben éljen. "Büszke vagyok rá, hogy a zöldtárca 12, nemzeti parkjaink, zöldhatóságaink és vízügyi igazgatóságaink pedig országszerte 10 csapattal vesznek részt a versenyben, köztük Oláh Lajos államtitkár is" tette hozzá a miniszter. A minisztérium 12 csapata eddig összesen 2722 km-et tekert.
László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke az eseményen hozzátette: a szervezők minden várakozását felülmúló népszerűségnek örvend az akció. Míg a tavaly őszi fordulóban nyolcezren regisztráltak, ez a szám már most, félidőben húszezernél tart. Ráadásul a regisztrálók ötöde, mintegy 2500-an autóról váltottak kerékpárra.
Szabó Imre beszámolt arról is, hogy újabb 300 kilométer kerékpárút épülhet uniós forrásból az áprilisban meghirdetett új, összesen 11,7 milliárd forintos keretősszegű pályázatoknak köszönhetően. Az elmúlt két évben 10 milliárd forint támogatás jutott 80 sikeres pályázatra, amelyek összesen mintegy 300 kilométerrel bővítik a hazai kerékpárút-hálózatot. Ma már körbekerekezhetjük a Tisza-tavat, bicikliutak hálózzák be a Felső-Tisza vidékét, drótszamárra pattanhatunk Csongrád és Szentes között, a Tisza árvízvédelmi töltésén, valamint Szentendrén, a Duna töltésén is.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- Városi környezetben is egyszerűen lehet napelemes rendszereket telepíteni 1 hónapja
- Mocskos irodai titkok: Brit dolgozók vallottak munkahelyi higiénés szokásaikról 1 hónapja
- Minél több a mesterséges intelligencia a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége 2 hónapja
- Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást? 2 hónapja
- Hogyan érvelj a felsővezetésnél a mentális jóllét mellett? 2 hónapja
- Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat 2 hónapja
- Céges kerékpárflottával is fel lehet lépni az ingázás okozta stressz ellen 2 hónapja
- Rekordmennyiségű ember hagyja el hosszan tartó betegség miatt a munkahelyét 2 hónapja
- Mozgás ide vagy oda, kimutatták, hány óra ülőmunka káros menthetetlenül az egészségre 2 hónapja
- 5 tipp, amivel megőrizhetjük arcbőrünk hidratáltságát 2 hónapja
- Csontpótlás saját darált csontból? 2 hónapja