kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Platón szerint többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt

Munkánk során elsősorban játékos szituációkban találkozunk ügyfeleinkkel, és minden alkalommal varázslatos az élmény, ahogy szinte az első percekben, egy csapásra átadják magukat a játék élményének.

Gyakran már a nyitó fázisban kiderül, kik azok, akik "véresen komolyan" veszik a versenyt, kik azok, akik eleinte inkább szemlélődnek, felmérik a lehetőségeket és ezek alapján fogják majd a saját stratégiájukat kialakítani. És ha a meggyőző erejük is érvényesül, akkor nagyon hamar az egész csapatuk szívesen magáévá teszi ezt a stratégiát és ebben a pillanatban megérzik az "együtt" erejét.

Természetesen ügyfeleinkkel egyeztetve úgy is tudjuk irányítani a feladatokat, hogy a nagy küzdők az adott játékban ezúttal merüljenek el egy egy gondolkodós feladatban, és a szemlélődőkből törjön elő egy kicsit a versengő énjük.

Alapvetően csapatösszekovácsoló élményprogramokat kínálunk, amelyeket az alábbi kategóriákba soroltunk:

  • Együttműködést fejlesztő, aktív, mozgalmas csapatépítések
  • Egy közös alkotás létrehozására irányuló, "építő" jellegű csapatépítések
  • Gasztronómiai csapatépítések
  • Karitatív csapatépítések
  • Szerepjátékra alapuló csapatépítések
  • Kvízjátékok

    Az értékesítési területen dolgozó munkatársak között, ahol nagy a versenyszellem, legkedveltebbek azok az outdoor programjaink, amelyek mozgalmasak, változatosak a feladatok.

    Ilyen pl. a Team Challenge programunk, melynek során a csapatok 5 teljesen különböző misszót teljesítenek, amelyek között van furfangos logikai, építős, de olyan is, ahol mászni, bújni kell. Vagy a Balaton Retro játékunk, melynek során Ötvös Csöpit idéző feladatok során kell megtalálni egy bűnügy megoldását. Szerepet játszanak a híres bunyós jelenetek is egy boxolós játék keretében, vagy a legendás autósüldözés.

    Ezenkívül még mindig nem "lefutottak" City Challenge tÍpusú programjaink, amelyek különböző történelmi városainkban (Eger, Veszprém, Sopron, Pécs, stb.) játszódnak, olyan állomásokkal, mint az Enjoy the City.

    De egyre nagyobb az érdeklődés kerékpáros csapatépítéseink iránt is, amelyek városi terepen is megvalósíthatók.

    A közös alkotás létrehozására irányuló programjaink közül most jön a szezonja a vízparti játékoknak, mint pl. Robinson Crusoe csapatépítésünk, melynek során a szigeten rekedt csapatoknak meg kell tervezniük és építeniük a mindennapi élethez szükséges körülményeket (jelzőtűz, menedék) és végül a tutajt, amelyen együtt indulnak haza.

    Másik új ilyen jellegű programunkban a résztvevők egy római légió tagjainak szerepében találják magukat, és mindent, ami ehhez a témához tartozik, saját maguknak kell megalkotniuk. Ez az egyszerű sarutól a római vízvezetékig sok mindenre kiterjed, a katapult helyes kezelésén át sok mindent magában foglal!


    Gasztronómiai csapatépítésünk

    során nem csak magára a főzésre koncentrálunk, hanem az adott fogásokhoz kapcsolódó kultúrát, életstílust is felelevenítik a csapatok humoros játékunk keretében. De van olyan gasztro csapatépítésünk is, ahol a csapatok nem főznek, viszont megismerkednek a hely étel- és ital specialitásaival, és a feladatok is elsősorban ezekre fókuszálnak.

    Ezenkívül nálunk is egyre többször merül fel a CSR csapatépítés igénye. Több önkormányzattal, iskolával, óvodával és erdészettel állunk kapcsolatban az ország területén, így karitatív csapatépítéseinket különböző régiókban szervezzük. Ügyfeleink már sokféle segítséget nyújtottak az elmúlt években ezen a területen, tisztítottunk erdei utakat, festettünk iskolai kerítést és túraútvonalon jelzéseket, építettünk óvodai homokozót, rendeztük a terepet kórház udvarán, vagy akár rendbehoztunk erdei pihenőket, játszótereket.

    Szerepjátékra irányuló csapatépítéseink során a résztvevők minimális eszközök segítségével írják meg a forgatókönyvet, készítik el a jelmezeket és végül elő is adják az előadást, vagy akár leforgatják a filmet. Ezeken a programokon általában a kezdeti bizonytalanságot felváltja a szereplési vágy, még azokban a munkatársakban is, akik ezt sosem gondolták volna magukról. És persze a fel-feltörő nevetés, a közös hahota végül teljesen magával ragadja a csapatokat, a szokatlan szituációk pedig sokáig beszédtémát jelentenek még.

    Az itt említetteken kívül még sok más csapatépítéssel állunk ügyfeleink rendelkezésére, amelyek száma egyre bővül. Természetesen mi is kínálunk olyan programokat, melyek során elsősorban a technika, a különleges eszközök érvényesülnek (dzsip, vitorlás, hőlégballon), azonban elsősorban továbbra is a kreativitásra, a megfizethető élményre és a játékosságra fókuszálunk.

    Programjaink nagy része megtekinthető a http://www.anthemon.hu/outdoor_csapatepites2 weboldalon, vagy kérje ajánlatunkat az [email protected] email címen.
    • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Új, innovatív kezdeményezés Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler

    A Schaeffler-csoport egyik legnagyobb vállalata, a Schaeffler Savaria Kft. új, innovatív projektbe kezdett. Duális egyetemi mentor programot indított a... Teljes cikk

    Próbavásárlás: innovatív megoldás, amire sokan nem gondolnak, pedig lépéselőnyhöz juttathat

    Próbavásárlással ma már nemcsak a kereskedelmi szolgáltatásokat lehet vizsgálni, hanem sok más szektort, így a HR területén is innovatív... Teljes cikk