Rengeteg állás elveszett a német gasztronómiában
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatCsökkent a bárokban, éttermi szolgáltatásokban foglalkoztatottak száma, és szakmunkástanulóból is kevesebb van az országban.
Minden negyedik állás elveszett a német gasztronómiai ágazatban a válság előttihez képest, elsősorban az alacsony fizetési kategóriákban, és visszaesett az utánpótlásképzés is a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentése szerint. A részmunkaidős foglalkoztatást is beleértve 2021 első tíz hónapjában 11,6 százalékkal kevesebben dolgoztak a gasztronómiai ágazatokban, mint az előző év azonos periódusában. A legnagyobb visszaesés februárban volt. A járvány által nem érintett év, 2019 azonos időszakához képest a csökkenés 23,4 százalékos volt. A bárokban és a kocsmákban foglalkoztatottak száma csökkent a legnagyobb mértékben tavaly, a 2020-ashoz képest 23,6 százalékkal, a 2019-eshez képest pedig 44,7 százalékkal. Az éttermi szolgáltatásokban az előző évihez képest 11,3 százalékkal, a válság előttihez képest 22,5 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak száma.
A legkevésbé a catering szolgáltatásokban csökkent a foglalkoztatás: az előző évihez képest 8,3 százalékkal, a válság előttihez képest 17,1 százalékkal. A létszámcsökkentés az alacsony kereseti kategóriákban foglalkoztatottakat érintette a leginkább. A 2020-as teljes évben 1,07 millió alkalmazottat foglalkoztatott a német gasztronómiai ágazat, 9,1 százalékkal kevesebbet mint 2019-ben. Ezen belül az alacsony bérkategóriákban alkalmazott dolgozók száma 15,5 százalékkal csökkent 381 ezerre. A szakmunkástanulók száma az ágazatban mintegy az ötödével csökkent 2020-ban az előző évihez képest, miközben a gazdaság egészében úgy egy tizedével.
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?