Több mint 4000 magyar diák tanult külföldön Erasmus ösztöndíjjal
Átlépte a négyezret az Erasmusszal külföldön tanuló hallgatók száma, 560 hátrányos helyzetű fiatal vesz részt a Leonardo mobilitásban, és minden eddiginél több pedagógus szeretné továbbképezni magát a Comenius program támogatásával - néhány adat a Tempus Közalapítvány idei eddigi pályázati eredményeiből.
Magyarországra más európai országokból 2100 hallgató érkezett Erasmusszal az elmúlt tanévben.
A szakképzés fejlesztését segítő Leonardo da Vinci program is friss pályázati eredményekkel tud szolgálni. A külföldi szakmai gyakorlatokat, tanulmányutakat finanszírozó mobilitási pályázattípusban 20 százalékkal nőtt meg a pályázói kedv 2009-hez képest. Győrtől Battonyáig és Zalaegerszegtől Tokajig működik szerte az országban az a 133 intézmény, amelynek pályázatát támogatja idén a Leonardo.
Ezek keretében összesen 2006 fő szakmai alapképzésben részt vevő fiatal, munkavállaló és munkanélküli, valamint szakképzési szakértő szakmai gyakorlata vagy tanulmányútja valósulhat meg, köztük 560 fő hátrányos helyzetű fiatalé is.
Az oktatási és gazdasági szféra közötti közvetlen együttműködést lehetővé tevő Leonardo mobilitásokra lekötött keret Magyarországon 2010-ben 3,6 millió euró.
Már 600 fölött jár azon 2010-ben pályázó pedagógusok száma, akik a Comenius program által támogatott külföldi szakmai továbbképzéseken szeretnének részt venni. A még nem végleges adat - az utolsó pályázati kör szeptember 15-én zárul - az elmúlt évhez képest már most 135 százalékos növekedést mutat.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- 2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani 1 hónapja
- Külföldi munka 1 hónapja
- Innentől nehezebb lesz megszerezni a a brit munkavállalói vízumot 2 hónapja
- A kiküldetés a legelőnyösebb, avagy fontos tájékozódni a külföldi munkavállalás lehetőségeiről 2 hónapja
- Kárpótlás az Erasmusért: a világ bármely egyetemére eljuthatnak a magyar diákok ezzel az ösztöndíjprogrammal 2 hónapja
- Mégis van remény Erasmus+ ügyben 3 hónapja
- Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában? 3 hónapja