A magyarok többsége élethosszig tartó tanulással készül a jövő kihívásaira
A mindennapi élet nehézségeire rugalmassággal, élethosszig tartó tanulással, valamint az aktívan töltött évek számának növelésével reagálnak a magyarok az NN Longevity kutatása szerint. Bár ezek a túlélési ösztönök működnek, a kihívások súlyos nyomot hagynak mentális egészségünkön stressz, kiégés és szo-rongás formájában.
A magyarok élen járnak a hosszú élet iránti vágyakozásban, ugyanakkor az erre való felkészültség terén komoly kihívásokkal küzdenek – derül ki az NN 11 országra, köztük Magyarországra is kiterjedő „Longevity” kutatásából*. A felmérés szerint a magyarok 44%-a vágyik hosszú életre – ezzel az eredménnyel a spanyolokkal, románokkal és görögökkel együtt a sor elején vagyunk –, ám az ezzel járó kihívásokra a megkérdezettek alig 38%-a érzi magát felkészültnek. Ebben a tekintetében Japánt és Törökországot megelőzve hátulról a harmadik helyen állunk.
A hosszú életre való felkészültséget az emberek elsősorban olyan tényezőkben mérik, mint a jóllét, az egészség, és az anyagi biztonság. Tíz fokozatú skálán átlagosan 5,5 pontig elégedettek a magyarok a saját életükkel, míg a 11 ország átlaga 6-os.
Alkalmazkodásban már jók vagyunk
A nehézségekkel, kihívásokkal teli élet egyfajta rugalmasságot igényel, a magyarok pedig abszolút felveszik ebben a versenyt a többi nációval. A válaszadók 73%-a számol azzal, hogy az élet tele van változással és – ami legalább ennyire fontos – ettől többnyire nem is ódzkodunk.
A legtöbben nem is tétlenkednek, hanem igyekeznek felkészülni ezekre a változásokra az élethosszig tartó tanulással, és a készségeik fejlesztésével. A megkérdezettek 85%-a tartja magát kíváncsinak és szívesen tanul új dolgokat, 76% gondolja úgy, hogy évről évre több ismeretre tesz szert. Az e téren jellemző céltudatossággal a többség (59%) az elmúlt három évben aktívan fektetett be szakmai fejlesztésébe.
Sőt, nagyobb azok aránya, akik a hagyományos tanulás-munka-nyugdíj formula helyett nyitottak egy alternatív, többlépcsős életmódra. Ennek lényege, hogy a jelenleg várható 20 évnyi nyugdíjas időszak terhére kitoljuk az aktív időszakot, és nagyobb szüneteket iktatunk be a karrierünk során. A felmérés szerint a magyarok 39%-a nyitott erre a többlépcsős életmódra, míg 34% a hagyományos modell mellett elkötelezett.
A nemzetközi átlag ennek épp fordítottja (35% a 39%-kal szemben).
Stressz, szorongás és pénzügyi nehézségek
Míg rugalmasság tekintetében jól állunk, mentális jóllét terén akadnak gondok. A válaszadók közel fele (48%) tapasztal magasfokú stresszt alkalmanként vagy gyakrabban. 13%-uk számolt be szorongásról, 5,4% pedig már hiányzott a munkából kiégés vagy depresszió miatt a felmérést megelőző négy hétben.
A magas stressz-szint nem is meglepő, ha a magyarok anyagi helyzetére is vetünk egy pillantást: a felmérésben résztvevők harmada tartja küzdelmesnek a megélhetést, 18%-nak volt már szüksége baráti vagy családi anyagi segítségre, 59% pedig úgy érzi, az elmúlt egy évben romlott pénzügyi helyzete.
„A jelenlegi bizonytalan körülmények között a stabilitás visszaszerzése a legfontosabb célja az embereknek tapasztalataink szerint. Ebben jelenleg két fő trendet látunk: az euróalapú megtakarítási termékeket és az egészségük védelmét szolgáló megoldásokat keresik leginkább az ügyfelek. Ezen a téren az NN Biztosítónál több fontos újítást is bevezettünk, például elindítottunk euróalapú nyugdíjbiztosítási termékünket is, amely nem csak a nyugdíjas évek, de kiegészítő eleme révén – a rövid és középtávú anyagi célok terén is fontos segítséget nyújt” – hívta fel a figyelmet Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója.
Belátható kihívások
Az anyagi öngondoskodás szélesebb körű elterjedése hozzájárulhat a hosszú életre való felkészültség javításához is. A Longevity-kutatás készítői létrehoztak egy négy szegmensen – pénzügyi eszközökhöz való hozzáférés, produktivitás, vitalitás és a változásokra való hajlam – alapuló mutatót is, ez a Longevity-pontszám (Longevity score). Magyarország 55-ös értékelést kapott, míg a 11 vizsgált ország átlagos osztályzata 57. A két évvel korábbi, 2021-es kutatás eredményeihez képest nincs szembetűnő változás: bár a magyar válaszadók a pénzügyi helyzetüket kissé rosszabbul ítélik meg, de bizakodásra ad okot, hogy az alkalmazkodási képességben fejlődést mutatunk.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
- Alvás az állásinterjú előtt: amit a felkészülés során a legtöbben kihagynak 1 napja
- Minden második dolgozó retteg a pénzügyeitől: ez rontja a produktivitást 3 napja
- Miért nem oldja meg a szabadság a kiégést, és mi az, ami ténylegesen segít? 1 hete
- Valami megváltozott: miért nem élvezzük már a munkát? 2 hete
- Húsvéti pihenés - miért csak illúzió a legtöbb munkahelyen? 4 hete
- Alvás és teljesítmény: a rejtett éjszakai hangok gondot okozhatnak 1 hónapja
- Work-life balance 1 hónapja
- Reflektorfénybe kerülnek a képzők: új szakmai díjat indít a HR Portal 1 hónapja
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 2 hónapja
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 2 hónapja
- Nem csak stresszesek: ezek a munkák teszik leginkább tönkre az egészséget 2 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?