Magyarország nem áll jól élethosszig tartó tanulásban
Az Eurostat kimutatása szerint élethosszig tartó tanulás szempontjából Bulgária és Görögország áll a legrosszabb helyen, de Magyarország is az uniós átlag alatt helyezkedik el.
2021-ben az egész életen át tartó tanulásban (life long learning) a felnőttek részvételi aránya 11 százalék volt az EU-ban, míg Magyarországon csak 6 százalékos volt, ami a 27 uniós ország közül hátulról a nyolcadik legrosszabb - írja a penzcentrum az Eurostat legfrissebb adatai alapján. A kimutatást azért publikálták, mert az Európai Bizottság 2023-at a készségek évének nyilvánította.
Az egész életen át tartó tanulásban való részvétel aránya szinte az összes uniós országban folyamatosan emelkedett 2011 és 2021 között. Kivételt képez Dánia és Csehország a 10 és 6 százalékos csökkenéssel. A legnagyobb emelkedést Hollandiában (+10 százalékpont), Svédországban (+9 százalékpont) és Finnországban (+7 százalékpont). A 2021-es adatok szerint az EU-ban Svédország teljesített a legjobban élethosszig tartó tanulásban (35%). A második és harmadik helyen Finnország (32%) és Hollandia (27%) áll. Bulgária áll az utolsó helyen, ahol a 25-64 évesek mindössze 1.8%-a vett részt valamilyen képzésben a megkérdezése előtti 4 hétben. Utolsó előtti helyen áll Görögország 3,5%-kal. Magyarország hátulról a nyolcadik helyenn áll a listán 5,9 százalékkal. ami jóval a 10.8%-os EU-átlag alatt van.
Mint a cikk megjegyzi, a szekértők szerint sokkal nagyobb eséllyel talál munkát az, aki könnyen tanul meg új dolgokat, ezen kívül a megújulás képessége a fejlődésre való igény fontos szerepet kaphat a jövőben a munkaerőpiacon.
fotó: unsplash
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A babaváró hitel állománya 2026 elején először csökkent a program 2019-es indulása óta, ami fordulópontot jelent a konstrukció történetében. A... Teljes cikk
A NAV a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk
Magyarországon a több mint 10 fővel működő cégek húzzák a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort, ez a mintegy 34 ezres vállalkozói kör... Teljes cikk
- Ennél a cégnél a HR-es, a jogász és a pénzügyes is AI-fejlesztő - ez a jövő? 2 hete
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 2 hete
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 3 hete
- AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé 4 hete
- Tudatos felkészülés a következő lépcsőfokra - tapasztalatok a HBLF X Mentor Programból 1 hónapja
- A felnőttképzés új korszaka: mit tanít nekünk négy év adata? 1 hónapja
- Mit tanuljon ma a gyerekem, ha az AI mindent felforgat? - íme két szakember válasza 1 hónapja
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 1 hónapja
- Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés 1 hónapja
- Így lehet a HR a digitalizáció és az AI nyertese 2 hónapja
- A munkaerő-képzés felé bővíti portfólióját a Prohuman 2 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben