kapubanner for mobile

Magyarország nem áll jól élethosszig tartó tanulásban

Az Eurostat kimutatása szerint élethosszig tartó tanulás szempontjából Bulgária és Görögország áll a legrosszabb helyen, de Magyarország is az uniós átlag alatt helyezkedik el.

Magyarország nem áll jól élethosszig tartó tanulásban-

2021-ben az egész életen át tartó tanulásban (life long learning) a felnőttek részvételi aránya 11 százalék volt az EU-ban, míg Magyarországon csak 6 százalékos volt, ami a 27 uniós ország közül hátulról a nyolcadik legrosszabb - írja a penzcentrum az Eurostat legfrissebb adatai alapján. A kimutatást azért publikálták, mert az Európai Bizottság 2023-at a készségek évének nyilvánította.

Az egész életen át tartó tanulásban való részvétel aránya szinte az összes uniós országban folyamatosan emelkedett 2011 és 2021 között. Kivételt képez Dánia és Csehország a 10 és 6 százalékos csökkenéssel. A legnagyobb emelkedést Hollandiában (+10 százalékpont), Svédországban (+9 százalékpont) és Finnországban (+7 százalékpont). A 2021-es adatok szerint az EU-ban Svédország teljesített a legjobban élethosszig tartó tanulásban (35%). A második és harmadik helyen Finnország (32%) és Hollandia (27%) áll. Bulgária áll az utolsó helyen, ahol a 25-64 évesek mindössze 1.8%-a vett részt valamilyen képzésben a megkérdezése előtti 4 hétben. Utolsó előtti helyen áll Görögország 3,5%-kal.  Magyarország hátulról a nyolcadik helyenn áll a listán 5,9 százalékkal. ami jóval a 10.8%-os EU-átlag alatt van. 

Mint a cikk megjegyzi, a szekértők szerint sokkal nagyobb eséllyel talál munkát az, aki könnyen tanul meg új dolgokat, ezen kívül a megújulás képessége a fejlődésre  való igény fontos szerepet kaphat a jövőben a munkaerőpiacon. 

 

fotó: unsplash

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk