kapubanner for mobile

604 cikk a(z) HR címkével - 7. oldal

Karrierváltó HR-esek, cégen belül és azon túl

5 éve HR vezetők, akik akár több mint egy évtizeden keresztül művelték a szakmát, nagyvállalatoknál voltak felelősek esetenként több ezer emberért. Azonban elérkezett a pillanat, amikor mindannyian váltani szerettek volna különböző okokból. Viszont mindannyiukban közös, hogy alkotni akartak, új kihívásokat keresni, és ezért nem sajnálták képezni magukat, tanulni a szabad idejükben, akár teljes állás mellett. Mindannyian közel maradtak az emberekhez, a HR-es múlt meghatározó az új karrierúton is. Nyitottak és bátrak, hiszen például saját vállalkozás elindításához, a kilépéshez a nagyvállalati alkalmazotti létből, nem kis kalandvágy és bátorság szükséges. Négy karrierváltó HR vezető történetét mutatjuk be. Az első részben azokét, akik kiléptek a multik világából és vállalkozók lettek, önálló útra léptek. Teljes cikk...


Újszerű megközelítések a HR hazai vizsgálatában

5 éve A tanulmány a fenntartható versenyelőny néhány emberi (vagy embertelen?) aspektusával foglalkozik. A Budapesti Corvinus Egyetem Emberierőforrás-fejlesztés, Szervezetfejlesztés és Kultúra Kutatóközpont tanulmányát Csillag Sára, Kiss Csaba, Takács Sándor, Szilas Roland, Hidegh Anna Laura jegyzi. Teljes cikk...


Sikeres volt az 1. HR Blog(ger) Találkozó

5 éve A HRBlog indulása óta először gyűltek össze a bloggerek és az oldal házigazdái. 15 blogger ment el a az óbudai Symbol Budapestbe. Nemcsak elment, hanem figyelt, kérdezett, javasolt és határozott véleményt fogalmazott meg. Teljes cikk...


Pályamódosítóként elhelyezkedhetek-e a HR világában?

5 éve Pályamódosítóként, egyetemi diplomával és 17 év oktatásban szerzett munkatapasztalattal szeretnék HR-területen karrierbe kezdeni és elhelyezkedni. Ennyi tapasztalat elegendő ahhoz, hogy egy neves cég pár hónapos (és nem olcsó) HR-képzését elvégezzem? Elfogadják-e ezt a munkáltatók akár egy belépő szintű junior-pozícióhoz, vagy szakirányú diplomát kérnek inkább? Teljes cikk...


Gyászol a cég - mi a HR szerepe?

5 éve A gyászhelyzetekben érvényesül igazán, hogy emberekkel bánni a cégen belül egy külön szakma. A HR-es legfontosabb kérdése, hogy vajon bíznak-e annyira a benne, hogy ő ilyenkor a megfelelő lépéseket megtehesse, vagy teljes elutasítással találja szemben magát? Job Angel írása a HR Blogon. Teljes cikk...


Hiba a munkavállalói motivációt csak a HR-re delegálni

5 éve A HR-nek fontos szerepe van a szervezetekben felmerülő problémák megoldásában, el kell látnia a tanácsadói funkciót, támogatnia kell a vezetők munkáját. Ugyanakkor számos klasszikusan HR feladatként számon tartott terület, mint a munkavállalói élmény vagy a motiváció, nem kizárólag HR feladat Gigler Anita, a Rossmann HR vezetője, illetve Zagyva Béla, a Nokia ügyvezető igazgatója szerint. Az Out Of The Box HR rendezvénysorozat második állomásán arról beszélgettek a szakértők, hogy mennyire stratégiai a HR szerepe, kell-e helyet kapnia a vezetésben. Teljes cikk...


HR-es dilemmák a cégben - komolytól a komorig

5 éve Sok HR-es közösségbe beengedtek, még akkor is, ha nem vagyok HR-es - köszönet érte ezúton is - ezáltal belefutok olyan kérdésekbe, amivel átlagos munkavállaló nem biztos, hogy találkozik. Mégis, olyan HR-es dilemmák ezek, amikről mégiscsak jó lenne, ha tudnánk. Van, ami apróságnak tűnik, más igen komoly, komor probléma. JobAngel számos gyakorlati példát gyűjtött össze a HR Blogon. Teljes cikk...


HR MINI AKADÉMIA - új képzéssorozat HR-eseknek

5 éve Felmérések alapján megalkotott képzéstematika, limitált résztvevői létszám, előadások változatos témákban - ez röviden a HR MINI Akadémia. Újabb színvonalasnak ígérkező, HR-esek számára szervezett rendezvénysorozat, az egyre több területen tevékenykedő Beck and Partners szervezésében. A képzésekről beszélgettünk a cég képviselőivel. Teljes cikk...


Érvek a HR szoftverek használata mellett

5 éve Az informatikai megoldásoknak helye van a HR világban. Egy innovatív, személyre szabott HR szoftver nagyban megkönnyíti a HR munkavégzést, úgy, hogy az egész vállalat profitál az alkalmazásából - derül ki a HR Master cikkéből. Teljes cikk...


Teljesen vagy részlegesen szervezzünk ki, ha a HR outsourcingot választjuk?

5 éve A HR outsourcing iparág 2019-ben is növekszik. A HR-nek jutó egyre összetettebb feladatok is kedveznek a kiszervezésnek, főként a kisebb vagy globálisan működő vállalkozások esetén. Teljes cikk...


A sikeres céges rendezvény kulcsa: az idő és a megbízható rendezvényszervező

5 éve A céges rendezvények, mint a csapatépítés vagy a karácsonyi ünnepség szinte hozzátartozik az életünkhöz, eredményességüket sem lehet megkérdőjelezni. Nagyban megkönnyíti a helyzetet, ha a szervezéssel megbízottak időben, vagyis legkésőbb nyár végén nekiállnak helyszínt keresni, hiszen a legfelkapottabbaknál gyorsan betelik az eseménynaptár. És ha már van helyszín, de azt szeretnénk, hogy sikeres is legyen az esemény, érdemes szakértőkre bízni a szervezést. Az Eventrend Group már 27 éve bizonyít a rendezvénypiacon. Több ezer sikeresen zárult esemény tanúsítja, hogy a cégcsoport a Megvalósuló Elképzelések otthona. Teljes cikk...


5 tévhit a HR-szoftverekkel kapcsolatban

5 éve A HR Master a HR Blogon felsorol 5 előítéletet a HR-szoftverekkel kapcsolatban, és összegyűjtötték miért fontosak ezek a programok még a legkisebb vállalkozások számára is. Teljes cikk...


Aki kérdez: Deák Zsolt

5 éve HR Szubjektív rovatunkban Deák Zsolt, jungiánus coach kérdez, miután válaszolt Szőcs László, a Diageo budapesti szolgáltató központjának HR igazgatója kérdésére: "Miként látja a HR szakma jövőjét az egyre modernizálódó világban? Lehetséges, hogy minden online felületen elérhető lesz, robotok segítségével?" Teljes cikk...


A rugalmas foglalkoztatás a jövő

5 éve A távmunka egyre népszerűbb hazánkban is, a dolgozók elégedettségét növeli, a munkáltatónak pedig kevesebb költséget jelent, így mindenki nyer. Az Officeathome interjút készített az IT Services Hungaryvel, akik elsőként vezették be az országban a homeoffice lehetőségét, és azóta is zászlóshajói ennek a foglalkoztatási formának. Teljes cikk...


Szabadságolás igazságosan

5 éve A nyári szabadságolás gyakran okoz fejtörést az egyébként is munkaerőhiánnyal és fluktuációval küszködő termelő cégeknek. Hogyan lehet igazságos a vezető, ha szinte mindenki egyszerre akar szabadságra menni? Teljes cikk...


Munkaidőkezelés? Mutatjuk a lehetőségeket! Az Excel betöltéstől a webes megoldásokig a PIRAMIS™-ban

5 éve Keressünk egy munkavállalói csoportot példaként, hogy segítségükkel szemléltethessük az összes rendelkezésre álló lehetőséget: legyenek ők a vállalat szervizes munkatársai. A feladatuk, hogy a híváslista alapján folyamatosan terepen dolgozzanak. Hogyan oldható meg a munkaidő adatrögzítésük? Milyen lehetőségek közül választhat ez a szerviz cég az L-SOFT ügyfeleként? Teljes cikk...


HR: tehetség megspékelve pofátlansággal

5 éve A HR-eseknek a divathullámoknak való behódolás helyett kellően tehetségesnek kell lennie ahhoz, hogy a saját, kifinomult megoldásaikat megalkossák. De ez még nem elég, ráadásul kellően pofátlannak is kell lenniük - Andó Ildikó írása a Vezetői Mesterműhelyben jelent meg a HR Blogon. Teljes cikk...


Fél év apa szabadság angol mintára Magyarországon is

5 éve A Diageo globálisan bevezette a 26 hetes apa szabadságot. Az ötlet Angliából származik, és mivel ott 26 hét a szülési szabadság, így az apa szabadság is ennyi időre igényelhető Magyarországon, ami majdnem megegyezik a szülési szabadság (CSED) időtartamával (24 hét). Ennél kevesebb időre is lehet kérni, és mindenképpen 3 hónappal korábban jelezni kell, hogy helyettesíteni tudják a kieső apákat. Szőcs Lászlót, a Diageo budapesti szolgáltató központjának HR vezetőjét kérdeztük. Teljes cikk...


Szeptembertől új HR képzések! Különleges témák…

5 éve Idén Közel 20 HR Reggelivel a hátunk mögött nyáron egy kis szünetet tartunk. Szeptemberben új lendülettel vágunk vele a képzésekbe, számtalan új tervünk, induló projektünk van készülőben. Szeretnénk, hogy specifikus, különleges témák kapcsán is tudjunk szakértő segítséggel szolgálni, ezért most Téged is megkérdezünk! 3 percet kérünk Tőled, hogy aztán mi válaszolhassunk a felmerülő igényekre. Teljes cikk...


Kijevig mennek, hogy a hazai cégek elfelejthessék a munkaerőhiányt

5 éve Egymillió magyar munkavállaló dolgozhat külföldön, derült ki az OECD nemzetközi gazdasági szervezet elemzéséből. Érzik ennek hatásait a cégek: egyre nehezebb munkaerőt találniuk. Az országok közti munkaerőáramlás azonban Magyarország irányába is megtörténhet. Ennek lehetőségét az elsők között ismerte fel a HSA Group, amely harmadik országbéli állampolgárok munkaerő-kölcsönzésével is képes zökkenőmentessé tenni a hazai cégek működését. Teljes cikk...


/cimkek/hr.html