kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

A valódi ok, hogy miért nem dolgozhatsz otthonról

A valódi oka, miért nem dolgozhatsz otthonról, az a főnököd félelme a változástól, amely a technológiai bumm miatt már az ajtaján dörömböl egy ideje - írta Kovács Orsolya, a HR Iránytű bloggere.

Már a nyolcvanas évek vége óta minden HR konferencián külön figyelmet kap a munkaerő mobilitása és a flexibilis munkakörülmények. 1984-ben a munkaerőpiaci kutatók már megjósolták, hogy mostanra a cégek értelmiségi alkalmazottai otthonról, kávézókból, tengerpartról fognak dolgozni.

A technológiai fejlődés és az eredményorientált hozzáállás (nem az a lényeg, hogy hány órát ülsz a gép előtt, hanem, hogy eredményesen dolgozol-e) lehetővé tette a távmunkát, mégis a mai napig az olyan ágazatokban dolgozó alkalmazottak, ahol a helyhezkötöttségnek nem sok funkciója van, 2015-ben mindössze 24%-uk dolgozott flexibilis, helyhez nem kötött beosztásban. Az utóbbi időben néhány nagyobb cég is, mint a Yahoo, az előzőleg flexibilis munkaerőt visszakényszerítették az iroda falai közé. 33 évvel később tehát, megjósolt munkamodell nem valósult meg. Miért? - tette fel a kérdést a HR Iránytű.


Gazdaságosabb a távmunka, mégsem bevett módszer



A cégek számára sokkal költséghatékonyabb lenne, ha fehérgalléros munkatársai otthonról dolgozhatnának a projekteken, a legtöbbször ezt mégsem teszik lehetővé. Az üzleti gondolkodás megkívánja, hogy minden befektetést, kiadást alaposan fontoljunk meg, azonban vannak olyan helyzetek, amikor e döntések inkább érzelmi alapúak, mintsem üzleti szemszögből racionálisak.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - A valódi ok, hogy miért nem dolgozhatsz otthonról
2. oldal - A vezetők félelme átitaja a céges kultúrát
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megtalálni nehéz, megtartani még nehezebb

A kiválasztási folyamatban résztvevő szakembereknek komoly munkával jár megtalálni a vállalat számára megfelelő munkatársakat. Mivel a toborzás... Teljes cikk

Mit keresnek a vállalatok egy vezetőben 2024-ben?

Hogyan formálja át a digitális átalakulás a vezetői szerepeket és milyen új vezetői készségeket igényel ez? Erről ír posztjában a Jobcapital a HR Blogon. Teljes cikk

Engedjük-e a főnököt tárgyalni?

Boris Johnson három éve még brit miniszterelnökként egy vacsorán váratlan kereskedelmi engedményt tett ausztrál kollégájának. Az import marhahús... Teljes cikk