kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Elbagatellizálják a magyar cégek a kommunikációs problémákat

A kommunikációs protokoll és az átfogó tájékoztatás hiánya súlyos és mindennapos hiányosságnak számít Magyarországon. A szakmai, kommunikációs baklövések minden szektorban visszavetik a cég vagy a szervezet teljesítményét, ezért érdemes azzal foglalkozni, olvasható a Népszabadságban.

Ha egy vállalat talpon akar maradni vagy csökkenteni akarja a veszteségeit, muszáj tudatosan foglalkoznia a kommunikációval. Miként a Népszabadságnak Mérai Györgyi, a Károly Róbert Főiskola docense elmondta, a kisvállalkozások és a multinacionális cégek között érdemes különbséget tenni, hiszen eltérő a kommunikációs csatornák mérete, a közvetlen visszajelzés lehetősége, valamint a formális és informális kommunikáció aránya.

Míg a kis cégeknél könnyedén kapcsolatba lehet lépni a dolgozókkal, addig a nagyoknál az információáramlás csak jól szervezett kommunikációval oldható meg és utasításaik értelmezési különbségeivel is számolniuk kell.

Egy cég kommunikációja akkor hatékony, ha megfelelő információ biztosított a működéshez. Ennek igazi tesztje a kríziskommunikáció, amikor különösen fontos az egységes fellépés. Ugyanakkor még nem minden cégben tudatosult ennek fontossága, vagy éppen nem tudják megfizetni a rendszer kiépítését és az ezzel profi szinten foglalkozni képes szakembert.

Népszabadság
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A dolgozók kétharmada heti 1-2 meetinget időpocsékolásnak tart

Magyarország első országos reprezentatív produktivitás kutatása egyebek közt arra keresett választ, hogy a hazai fehérgalléros dolgozók napi... Teljes cikk

Az empatikus munkahelyi vezetés sokkal hasznosabb, mint egy szál nőnapi virág!

Március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. Azonban az egynapos ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy a nők minden nap komfortosan és biztonságosan... Teljes cikk

Nincs több email áradat szabadság után - így segít az AI felvenni újra a fonalat

Egy mesterséges intelligencia (AI) alapú alkalmazásnak köszönhetően többé nem kell órákat töltenie a munkavállalónak a hosszabb szabadság alatt... Teljes cikk