Kölcsönzésre ösztönző program indul
A válság által generált humánpolitikai feszültségek arra ösztökélik a személyzeti tanácsadó cégeket, hogy új módszereket, megoldásokat találjanak. Bár válságkezelési koncepció valamennyi ágazatban létezik, sok vállalatnál nem tudják, hogyan fogjanak a szervezet átalakításába, milyen állami pályázati lehetőségekkel éljenek. Ebben kíván segíteni a munkerő-kölcsönzéssel foglalkozó Humán Rent is, amely több fronton igyekszik segíteni a vállalatoknak.
A felmérés szerint igen alacsony az atipikus foglalkoztatási formák ismertsége, szinte alig akad olyan cég, amelyik alkalmazná akár a távmunkát, a részmunkaidőt, akár a bedolgozást, vagy a csökkentett idejű foglalkoztatást. Az adatok alapján látszik, hogy közel ugyanannyi vállalat kívánja csökkenteni a kölcsönzött dolgozói létszámát, mint ahányan ilyen módon igyekeznek pótolni vagy átalakítani gárdájukat. A válság a Humán Rent csoportot sem hagyta érintetlenül: az elmúlt hónapokban jelentős létszám- és bevételcsökkenést könyvelhettek el, mivel fő profiljuk a fizikai foglalkozásúak kiközvetítése és éppen ezt a csoportot érintették az eddigi létszámleépítések. A Humán Rent tavaly 7 ezer embert segített munkához, jelenleg azonban csak 4-5 ezer munkavállalónak tudnak állást biztosítani, közülük 85 százalék fizikai munkával keresi kenyerét.
A gazdasági válság folyományaként átszervezték a személyzeti szolgáltató holdingot és a kölcsönzési ágban működő, a legnagyobb kiszolgáló szervezeti egységnek, a Humán Rent Operation Kft.-nek magyar jogi és természetes személyekből álló tulajdonosi körét hozták létre 2009 januárjában - tájékoztatott Szieben László, a cégcsoport gazdasági tanácsadója. Véleménye szerint a Humán Rent rendelkezik a megfelelő szaktudással és tapasztalatokkal, amelyekkel támogatni tudja a bajba jutott cégeket. Az átszervezéssel is az volt a céljuk, hogy több fronton segítsék az atipikus foglalkoztatás terjedését.
Hídvégi Attila, a cégcsoport értékesítési tevékenységét ellátó Sales House igazgatója elmondta, két területre fókuszálnak: egyfelől saját partnereiknek, a nehezebb helyzetbe került vállalatoknak kívánnak megoldásokat találni humánpolitikai problémáikra, másfelől a pályáztatásban és a szervezetfejlesztésben is szeretnének segítséget nyújtani.
A Humán Rent Európa Zrt.-hez közelálló Humán Szakoktatási és Elhelyezkedést Segítő Alapítvány pedig az idei év második felében a részmunkaidős foglalkoztatást, a távmunkát, és a munkaerő-kölcsönzést elősegítő programot indít a munkaügyi minisztérium támogatásával. A projekt mintegy tízezer főt céloz meg és egy, a munkaerő mobilitását elősegítő lakásépítési program is kapcsolódik hozzá - közölte Holczinger Istvánné, az alapítvány oktatási és kutatás-fejlesztési igazgatója. Mint mondta, a programra azért van szükség, mert gyakran a munkaerő mobilitásának hiánya akadályozza a munkaerő átirányítását azokra a helyekre, ahol betöltetlen állások vannak. A projekt többszörös munkahelyteremtést jelenthet, hiszen a hozzá kapcsolódó lakásépítések révén a válság által sújtott építőipar is "kitörési pontot" találhat benne.
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Kutatások szerint a munkavállalók közel egyharmada megfontolná a munkahelyváltást egy jó ajánlat miatt. Többszázezer betöltetlen pozíció jelzi,... Teljes cikk
Februártól munkaerőkölcsönzési üzletágvezetőként folytatja munkáját a Prohuman csapatában Izsó Balázs. Teljes cikk
Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk
- Megtartott munkáltatói ígéretek 1 hónapja
- Lehet távmunkázni, csak előléptetés nem jár érte 2 hónapja
- Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka 2 hónapja
- Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc 2 hónapja
- Home office munka 2 hónapja
- Felmérés: a dolgozók több mint fele új munkát keresne, ha többet kéne bejárnia az irodába 2 hónapja
- Új trend terjed a munkaidő-beosztásban: dolgozz akkor, amikor a teljesítőképességed csúcsán vagy 2 hónapja
- Egyre több vállalatnál döntenek a home office megszüntetése mellett 3 hónapja
- Ezekért a fejlesztésekért térnének vissza az irodába a hibrid munkarendben dolgozó munkavállalók 3 hónapja
- Munka kisgyermek mellett: miért előnyös a kismama-szövetkezet? 3 hónapja
- A férj egy vagyont keresett azzal, hogy lehallgatta felesége munkahelyi hívásait 3 hónapja