Talán nem jelent újdonságot legtöbbünknek, hogy elsősorban történelmi hátterünk miatt pesszimista nemzetnek látnak bennünket. Sajátosságunknak tekintik erőteljes nemzeti öntudatunkat, melyet nem politikai értelemben érzékelnek, inkább olyan jelekben, hogy szeretjük hangoztatni a híres magyarokat, akik többsége inkább magyar származású, mint aktívan Magyarországon alkotó tehetség, gondoljunk itt például a Nobel-díjasokra.

Romantikus, már-már lovagias tulajdonságnak vélik azt a számunkra fontos értéket, hogy igyekszünk minden helyzetben gálánsak és udvariasak lenni. Kicsit álszentnek is tűnünk egyes udvariassági formuláink esetében, mint például nálunk nem elfogadott társaságban a szipogás, viszont a hangos orrfújásban semmi kivetnivalót nem találunk.

Hiúnak, nagyviláginak és olyannak látnak bennünket, akik ügyelnek a részletekre -, ha jobban belegondolunk, a reklámok többsége ezt az érzést és vágyat célozza meg. Véleményük szerint honfitársaink többsége az első benyomás kialakításában túlzott figyelmet fordít a külsőségekre. Bár számukra is természetes, hogy a megjelenésük megfeleljen az üzleti elvárásoknak, de nem ez alapján alakítják ki első benyomásaikat. A mi első látásra kialakított ítéletünk helyett ők sokkal inkább arra koncentrálnak, hogy milyen eredményeket ért el eddig az illető.

Az indiaiak individualista, nehezen megközelíthető embereknek tartanak bennünket. Úgy látják, hogy mind a magánéletben, mind az üzleti életben elengedhetetlen az együttműködéshez, hogy partnerünk megnyerje bizalmunkat. Ők ezzel szemben teljes mértékben nyitottak és befogadóak. Új ismeretségeknél szívesen említik meg családjukat, ezért számukra kicsit megfoghatatlan, hogy amikor mi először találkozunk valakivel, igen visszafogottak vagyunk, és csak némi idő elteltével, egyfajta bizalom kialakulásával osztunk meg többet személyes dolgainkról.

A nagy zárkózottsághoz képest ellentmondónak értékelik, hogy nálunk természetes, hogy ellenkező neműek is hátsó szándék feltételezése nélkül ebédelnek vagy kávéznak munkaidőben, amíg ők inkább kerülik a hasonló helyzetet.

A karmában hivő, az isteni gondviselés tervét elfogadó indiai kultúrában meglepő, hogy mi félünk az ismeretlentől, ki akarjuk zárni az esetleges veszélyeket, nem szeretjük a változásokat és feltétlenül tudni akarjuk, mi fog történni hosszú távon, még akkor is, ha az józan ésszel felfogva az adott szituációban nem is igazán elvárható (pl. pontosan mit fogok csinálni egy év múlva?).

Az indiai szubkontinenst birtokló indiai számára érdekes, hogy pár óra utazással nálunk már másik országban van, és nagyon tetszik nekik az a változatosság és átjárhatóság, amit Magyarországból kiindulva Európában tapasztalnak.

Talán az otthoni távolságok miatt az e-mailben történő kommunikációt abszolút elfogadó és gyakorló indiai kollegáinknak szokatlan, hogy nálunk személyes kontaktus nélkül nem igazán működnek az üzleti kapcsolatok, illetve nehezen tudják előmozdítani a megoldást egy probléma elakadása esetén.

A munka megközelítése is jelentősen eltérő. Indiában az emberek nagy része rendkívül megbecsüli az állását és különösen kötődik munkahelyéhez, velünk ellentétben, akik nem feltétlenül családunknak tekintjük kollegáinkat és könnyebben is váltunk munkahelyet. Bár Indiában is a nagyobb cégek figyelmet szentelnek a dolgozói megtartási programokra, nálunk ezt a feladatot sokkal nehezebbnek érzékelik - teljes mértékben jogosan.

A sok különbség közül talán a legnagyobb eltérés az idő koncepciójában rejlik. Indiában mindenre van idő, nem sietnek az emberek, és nem várják el, hogy egy viszonylag rövid időintervallumba sok program vagy esemény férjen. Magyarországra érkezve meglepő számukra, hogy a kollegáik a munkaidő lejárta után sietnek haza, programokat és feladatokat terveznek, illetve külön figyelmet szentelnek arra, hogy munka után még legyen idejük magukra is. Elismerően nyilatkoznak viszont arról, hogy mi mindig milyen pontosan érünk egy megbeszélt találkozóra és milyen hatékonyan szervezzük meg dolgainkat.

Áttekintve ezeket a megfigyeléseket, a legtöbb elem olyan, ami olyan természetes számunkra, hogy már észre sem vesszük. Pont emiatt is nagyon fontos, hogy tisztában legyünk ezekkel a kulturális különbségekkel, hiszen sok helyzetben megkönnyíti a kollegáinkkal való kölcsönös együttműködést.

A szerző két évig vezette egy indiai tulajdonban levő cég magyarországi vállalatának HR működését (a szerk.)

Miklós Annamária