Nyerhetünk is a válsággal - ha kihasználjuk a szélcsendet
Nehéz helyzetben a legtöbben hajlamosak vagyunk a dolgoknak csak a rossz oldalát látni, ami valamennyire természetes. A válság azonban lehetőséget is kínál, álljon itt erre egy történet.
A rendelkezésre álló, képzett legénység száma közben - a növekedéssel párhuzamosan - folyamatosan csökkent. Erre azonban ekkor még kevesen fordítottak figyelmet, hiszen a halrajokat vonzó melegáramlatok mosták a könnyebben hajózható partokat is. A legénység képzésére és a minőség folyamatos fenntartására már nem jutott idő és energia.
Ma elmúlni látszik az a szél, amely még a dokkoló hajók közelében lévő faunát is megmozgatta. A szélcsendben először megszűnnek a vizeket oxigénnel dúsító hullámok, majd lassan kihűl a felszínen húzódó, gazdag halrajokat vonzó melegáramlat is. A legénységgel túlterhelt vitorlások fehér lótuszvirágként pihennek egymás mellett az állóvízben. A hálókivetés már hiába való. Az értékes áruért mélyebb vizeken kell halászni. A feladat hirtelen megváltozott. Azon túl, hogy a felszín alá merüléshez teljesen más eszközökre - sok esetben más méretű és eltérő funkciójú hajókra - van szükség, a legénységnek tudásban és felkészültségben is más kihívásokkal kell szembenézni. A tenger közepén rekedt legénység azt is tudja, hogy nem elég a hajóraktárakat tele tömni, de ahhoz, hogy a romlandó áru értéke megmaradjon, azzal a partra is ki kell jutni.
A mancsaftok árgus szemekkel várják a kapitány döntését. Az idő egyre múlik. A feszültség a bizonytalanság érzésével együtt csökkent a motiváltság, és csappan meg a lojalitás. Ahhoz, hogy a kulcsemberek ne hagyják el hajót, és lépjenek át egy másikra, a kapitánynak nemcsak jó, de a többség számára szimpatikus döntéseket is kell hoznia. Bármit is dönt, cselekedni kell.
A rutinos és tapasztalt kapitány tudja, hogy a verseny szélcsendben dől el. Az menekülhet meg és végül nyerhet, aki először fogja ki a szelet. Az elkényeztetett és képzetlen legénység állóvízben nyilvánvaló túlsúlyt jelent, ami nem növeli az amúgy is túlméretezett hajók esélyeit. A feladat tehát átgondolni és kitalálni a megfelelő stratégiát. Lesz, aki csak súlyokat dobál ki, hogy elkerülje a végső katasztrófát, és a maradék munícióval túléljen, míg ismét élénkül a szél. Lesz, aki gondol arra is, ha eljön az idő, ki fogja partra juttatni a hajót. Lesz, aki inkább feláldozza a nagy súlyt nyomó, csillogó hajódíszeit a hiányzó kompetenciák megszerzésére. És lesz olyan is, aki csak vár, és nem csinál semmit.
Az állóvíz pozitív hozadéka az önvizsgálat és a felkészülés lehetősége. Amíg szél volt, nem akart senki megállni egy rövid időre sem, hogy átgondolja a stratégiáját, mert félt, hogy lemarad. Amikor ismét lehet haladni, az optimális méret és súly, a jó minőségű és kellően feszes vitorla, illetve a képzett és motivált legénység számít.
Aki arra használja a szélcsendet, hogy átvizsgálja hajóját, megerősítse a gyenge pontokat, és felkészítse, illetve motiválja a legénységet, az nem csak túlélhet, de nyerhet is.
A szerző Vojnits Bálint, a Human Value International tanácsadó cég nemzetközi stratégiáért felelős ügyvezető igazgatója
www.humanvalue.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Márciusról áprilisra 33 089-ről 36 166-ra nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez 3077-tel több az előző hónapnál, egy évvel... Teljes cikk
Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly az egy évvel korábbi 33 százalékról.... Teljes cikk
Tavaly novemberben lépett hatályba - egyes rendelkezései idén fognak - az új német szakképzett bevándorlásról szóló törvény, amely jelentősen... Teljes cikk
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól 2 hete
- "Keressük a lila elefántot" - avagy miért izgalmas a toborzó szakma 3 hete
- Ez kell a járműipar munkaerőigényének kiszolgálásához 3 hete
- Az attitűd a kulcs, nagy a verseny a fiatalokért: így keresi az utánpótlást a Marriott 4 hete
- Ez okozza a legnagyobb kihívást a pénzügyi és számviteli szektorban 4 hete
- Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Toborzási előny, ha egy cég home office-t tud ajánlani 1 hónapja
- Stagnáló munkaerő-felvétel? - Erre számíthatunk idén a munkaerőpiacon 1 hónapja
- Hangosabbnak kell lennie a HR-nek: karriersztorik a Mercedesnél és a Molnál 1 hónapja