Nyerő készségeket fejleszt az utazás. Amit a profiktól tanulhatunk

Egy vándor pszichológus naplója

Hogyan lehet úgy utazni, vándorolni, hogy közben a személyiségünk is fejlődjön? Hornyák-Simonyik Noémi 10 évvel ezelőtt kezdte a vándorlást. Akkor érezte meg először, hogy az utazás, a természetjárás, a hátizsákos vándorlás az egyik legszebb önismereti folyamat, amibe az ember belehelyezheti magát. Hogyan figyelhetünk önmagunkra utazás előtt, közben és a legvégén? Mit tanulhatunk magunkról az úton? Kérdések, amelyekre Noémi gyakorlati eszköztárából is szemezgetünk.

„Legyél akárhol és akárki, az önismeret szempontjából mindig utazó vagy!” Mielőtt útnak indulunk, fontos tisztáznunk és felkészülnünk arra az esetre is, ha nem feltétlen élünk meg hatalmas változást az út során saját magunk megismerése szempontjából. Meglehet érnek bennünket kudarcok, amelyekkel nem tudunk megküzdeni, viszont megtanulhatunk általuk egyensúlyban létezni önmagunkkal. Önkorlátozó hiedelmeinkből is leépíthetünk és szabhatunk egy olyan határt magunknak, ami egy szabadabb életet biztosít számunkra. Az önismereti utazást megelőzik az előkészületi munkálatok, maga az út során rengeteget tapasztalunk, amelyek cselekvésre ösztönöznek majd bennünket a későbbiekben is, az utómunka pedig segíti az önreflexiót, és az élmények beépülését a mindennapokba.

Az út megkezdése előtt érdemes felmérnünk, hogy milyen érzelmi állapotok meghatározóak számunkra (figyelem, nyugalom, boldogság, energikusság, bizalom, stb.) és melyek elől menekülünk (düh, szomorúság, zavarodottság, üresség, stb.). Az út során érdemes elménket a cselekvő, egyfolytában pörgő állapotból, úgynevezett létező állapotba átkapcsolni, amelyben közvetlen kapcsolatba kerülünk a minket körülvevő környezettel. A jelenre pillanatra fókuszálunk, és saját magunk döntjük el, éppen mit és hogyan csináljunk, egyfajta gyermeki érdeklődéssel, kíváncsisággal fűszerezve. Érdemes átélnünk a kellemes érzések mellett, a semleges, akár kellemetlen érzelmeinket is. Bármi is történjen a tapasztalásaink során, legyünk megengedőek magunkkal szemben. Noémi számos El Camino útvonalat bejárt, elmondása szerint a franciaországi zarándokútján tanult meg igazán túrázni. Minden alkalommal eltérő célokat fogalmaz meg saját maga számára és előfordult, hogy az út befejeztével még mindig kereste a válaszokat, nem tudta mit kezdjen az életével, ezért elindult visszafelé, a kiindulási pont irányába.

Milyen önismereti eszközöket használhatunk az út során? Vezethetünk “hálanaplót”, cipelhetünk magunkkal köveket, melyek a képzeletbeli kérdéseinket, terheinket, elakadásainkat szimbolizálják és amikor úgy érezzük megtaláltuk a válaszainkat, bárhol és bármikor megszabadulhatunk a súlyos kődaraboktól. Figyeljük magunkat, milyen tanulságokkal gazdagodtunk a hosszú távú túrázás kapcsán, vizsgáljuk meg mennyire voltunk kitartóak, hogyan reagáltunk a fájdalomra, mi vitt előre az út során. Megoszthatjuk élményeinket másokkal, bármikor megállhatunk és kérdéseket tehetünk fel saját magunk számára. Csoportos vándorlás alkalmával figyeljünk a csoportbéli szerepekre, ki milyen feladatot vállal akár egy tűzrakás, közös főzés kapcsán. Az időjárási tényezők, természeti elemek is próbatétel elé állíthatnak bennünket, érdemes megfigyelnünk mit tanulhatunk általuk. „Az egyik zarándoklatom során olyan útszakaszt választottam, amire azt javasolták, ha esik az eső, kerüljem azt el. Esett. Mégis elindultam. Egyszer csak vadlovak bukkantak fel tőlem nem messze.” – meséli Noémi a páratlan élményt.

Utazásunk végén, az utómunka részeként, tegyük fel magunknak a következő kérdéseket, melyek az önreflexiót segítik: Mi történt? Mit tapasztaltam? Mit tanultam? Hogyan építem be?

Gyerekkel utazni rugalmasabbá válunk?

„...ahogyan reagálunk bizonyos helyzetekben, az sorsdöntő lehet.” – mondja a tapasztalata alapján Bérczes Judy, alias Utazóanya, aki férjével és három pici gyerekükkel már 20 országot fedeztek fel négy kontinensen. Amikor a két átszállásos utazásnál a gyerekek fel- és leszálláskor is ordítottak a repülőn, mert nem akarták a biztonsági öveiket becsatolni, az nyilván frusztrációt okozott a szülőknek, de amikor Judy körbenézett a fedélzeten, szembesült azzal, hogy az utasok többségét abszolút nem zavarta a kialakult szituáció. Eleinte kellemetlenül érezték magukat? Igen, „...de tudni kell továbblépni és elkezdeni élni és élvezni az utazást.”

Miért érdemes bizonyos helyzetekben tudatosan megváltoztatni a hozzáállásunkat? Mert sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat. Amikor a Maldív-szigeteki szálláson kiderült, mégsincs kiságy a legkisebb gyermek számára, tanácstalansággal párosult bosszúság telepedett Judyékra. Addig csak azokat a szállásokat részesítették előnyben, ahol kisgyermekek számára biztosítottak külön alvó alkalmatosságot. Szembesülni ennek hiányával, önuralomra tanít. Manapság már a kiságy hiánya sem okozhat gondot az utazó család számára, hiszen anno a Maldív-szigeteki picinyke szálláshelyén is összefogott a falu apraja-nagyja és kerítettek egy bölcsőt a kisgyermek számára. „Ha megoldottuk a problémát, akkor továbblépünk. Nem rágódunk rajta.”

Rugalmasan reagálni életünk különféle próbatételeire, kulcsfontosságú tényező. Amikor Kho-Lanta szigetén elfogytak az előre betárazott bébiételek, Judyék sem a helyi cukros pudingot, sem az ázsiaiak híresen fűszeres ételeit nem szerették volna feltálalni gyermekeiknek. Így a nagy adag kagyló mellé, a már jól bevált rántott hús- sült krumpli kombót rendelték. Ám amikor a gyerekek megkóstolták a felnőtteknek szánt csemegét, „...annyira ízlett nekik, hogy végül a férjemnek kellett megennie a rántott hús- sült krumpli kombót.”

A kontinenseket átívelő utazásaik kezdetekor, még azon matekoztak, hogyan csomagolják be életterük mindennapi tárgyi kellékeit. Idővel azonban megváltozott a hozzáállásuk, ma már nem úgy pakolnak a 20 kilogrammos bőrönd és kézipoggyászba, hogy mire lehet majd szükségük az utazás során, hanem hogy az adott pillanatban mely dolgok a legszükségesebb számunkra.„A többit majd pótoljuk, megvesszük, megoldjuk valahogy.” – mondja irigylésre méltó nyugalommal a hangjában, majd lezárja előadását egy sivatagi történettel: „Az egész világ egy játszótér és benne a világ legnagyobb homokozója a Szahara. Életem egyik legboldogabb pillanata volt látni a gyerekeimet, ahogy a lemenő nap fényében játszanak és a dűnéken görgetik a piros labdájukat.”

Miért érdemes szólóban utazni?

„Ha tehetem és választhatok, most már szólóban utazom, mert így rengeteg emberrel ismerkedhetek meg” – osztja meg tapasztalatát Donka Noémi. Szóló utazásainak köszönhetően a világ számos pontján élnek ismerősei, akiktől tippeket kérhet a legújabb utazásához, illetve a szállásfoglalással sem szükséges bajlódnia, hiszen baráti közegben hajthatja álomra a fejét. Noémi az utazásai során nyitottabbá vált a világra, valamint magabiztosabbá. Az egyedül utazás előnyeiként tartja még számon, hogy saját maga osztja be az idejét, amit rugalmasan alakíthat, a felelősségtudata is megerősödött. Hátrányként arról számol be, hogy „nem tudod kivel megosztani az élményeket, a költségek 1 főre magasabbak, mint kettőre, minden szervezés egy főre hárul és sokszor a környezeted nem elfogadó a szóló utazásod kapcsán.”

Utazásai során a megérzéseire hallgat. Ismerkedni, barátokat szerezni pedig úgy szokott, hogy segítséget, akár tanácsot kér számára szimpatikus idegenektől. Esetleg megkér valakit, hogy készítsen róla egy fényképet. Roppant jó táptalaj, hogy szóba elegyedjünk másokkal. Mit kamatoztat még a szóló utazásaiból? Úgy fogalmaz: „Az utazásaim során sokat lazultam. Magabiztosabbá váltam azáltal, hogy szinte minden helyzetet megtudtam oldani és rájöttem, hogy az emberek alapvetően jók.”

Ösztöndíjas utazás egy vitorláshajón

Hidas András, biológus 2022 szeptemberében két hetet töltött az Atlanti-óceánon, a Tara nevű vitorlás kutató hajó fedélzetén. A tudományos munkát szerette volna a búvárkodással ötvözni, így esett a választása az AtlantECO ösztöndíj programjára. A Tara 36 méteres, két árbócos vitorlás, a legénység általában 11 fő, tudósokkal és időnként művészekkel a csapatban. A fedélzeti munka univerzális embereket igényel, akik a hajó működtetése, navigálása mellett a kutatói feladatokat és a mintavételi eszközöket is jól tudják kezelni a szélsőséges tengeri körülmények között. Milyen az élet a hajón? A berendezett laborok és műszerek miatt lejt a hajó, vigyázni kell, hogy a legénység ne csússzon a vízbe. Két órás váltásban, éjszakai őrséget vállal egy tengerész és egy kutató, mert a vitorlák miatt csak az egyik oldalát látni a hajónak. Gyermeki nyitottsággal és kíváncsisággal érdemes egy ilyen hajóútba belevágni, hiszen huzamosabb ideig különböző nemzetiségű és kultúrájú emberek vannak kvázi összezárva, egymásra utalva, extrém meleg vagy hideg környezeti tényezőknek, tengeribetegségnek, szociális konfliktusoknak kitéve.

Nyitókép: a Járatlan Utakon Fesztivál előadói és szervezői a budapesti Fáklya Klubban 2022. november 13-án. Előtérben sárga pólóban az alapító, Vándorboy.