Ilyen a pozitív önérvényestés

Annak érdekében, hogy ne tűnjön úgy, hogy csak a beosztottak önérvényesíthetnek, illetve, ha ezt a vezetők teszik, akkor az egyenlő a hatalommal való visszaéléssel, még néhány pozitív vezetői példát írok az önérvényesítésről:

• Amikor egy vezető vállán van a döntés felelőssége, és két rossz megoldás közül választhat, ha ilyenkor meghallgatja a munkatársát, és megindokolja a döntését, majd mégsem amellett dönt, amit a kolléga javasolt.
• Amikor egy munkavállalóról kiderül, hogy szakmailag nem megfelelő a munkakör betöltésére, és a vezetője már megpróbálta fejleszteni, de sikertelen volt, akkor a kolléga elbocsátása a cégtől egy megalapozott döntés.
• Amikor a szakmai munkával nincs gond a munkatársnál, de a személyisége bomlasztja az egész csapatot, és ezen többszöri figyelmeztetésre sem változtat; a segítséget elutasítja. Ilyen esetben is az elbocsátás marad talán az egyedüli megoldás.
• Amikor a gazdasági válság közepén egy KKV ügyvezetője úgy dönt, hogy leépít 3 embert, hogy másik 15-nek továbbra is munkát tudjon adni.

Bár az önérvényesítésnél én sem tudok jobb kifejezést, de gyakran az is előfordul, hogy valaki nem a saját érdekét érvényesíti, hanem a cégét, ahol dolgozik. Ilyen eset, amikor:

• Egy ügyfélszolgálati munkatárs a garanciális határidőn túl nem veszi vissza a terméket a vevőtől.
• Egy belső auditor a termelési vezetőtől változtatásokat kér, hogy a nagy auditon ne bukjon meg a cég.
• Az informatikai megvalósításért felelős kolléga ragaszkodik hozzá, hogy az értékesítési vezető ne ígérjen olyan határidőt az ügyfélnek, ami lehetetlen.

És még hosszan sorolható lenne ez a lista is. Én úgy gondolom, hogy ezek a viselkedések mind hasznosak, vagyis nem szerencsés rájuk a versengés címkéjét aggatni.

Hogy a köztudatban mégis ez él, az talán köszönhető Keneth W. Thomas és Ralph H. Klimann konfliktuskezelési modelljének is. És bár úgy gondolom, hogy talán az egyik legfontosabb elmélet, ami a témában született, mégis szeretném a figyelmet felhívni ezzel a cikkel arra, hogy a modell szóhasználata megtévesztő, talán hibás is.

Kép forrása.

Hiszen, ha megnézzük fenti két ábrát, akkor az eredeti angol ábra a baloldali tengelyre az asszertivitás kifejezést teszi. Akik pedig a pszichológia területén jártasak, tudják, hogy pont az asszertív kommunikációt „tanítjuk” tréningeken annak érdekében, hogy hogyan fejezzük ki a saját igényeinket úgy, hogy közben a másik ezt ne vegye támadásnak. Vagyis az önérvényesítés nem egyenlő a versengéssel.

Mindezek miatt fontos lenne, hogy az egyetemi tanárok, trénerek, szakmai cikkeket író kollégák a modell bemutatásakor a versengő konfliktuskezelés stílusnál felhívják erre a figyelmet, sőt, akár a félreértések elkerülése végett átnevezzék az alábbi módon:

A modell másik gyakori félreértelmezése, hogy a problémamegoldás vagy a kompromisszumkeresés mindig jobb megoldás, mint a másik 3 lehetőség. Pedig nem. Én a tréningjeimen azt a szemléletet próbálom átadni, hogy ha nem zsigerből, hanem végiggondolva hozzuk meg a döntést, hogy melyik alternatívát válasszuk, akkor sok esetben pont az alkalmazkodás, az elkerülés vagy éppenséggel az önérvényesítés lehet a leghatékonyabb, legcélravezetőbb. De erről majd egy következő alkalommal írok.

Bárány Judit
szervezetfejlesztő, tréner, HR szakértő
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Önérvényesítés vagy versengés?
2. oldal - Ilyen a pozitív önérvényestés