A munkaidő nyilvántartás webes megoldásairól hallhattak a jelenlévők hazánk humánügyviteli outsourcing piacának egyik meghatározó szereplője a VT-SOFT Kft. által szervezett júniusi konferencián.
Sütő Zsuzsanna, a vállalat pénzügyi és outsourcing igazgatója nyitóbeszédében elmondta, hogy vállalata továbbra is az online szolgáltatásokra kívánja helyezni a hangsúlyt a jövőben. A nap előadásai a munkaidő-nyilvántartás témáját járták körül. A főbb alapfogalmakat és alapkérdéseket a téma szakértője, dr. Pál Lajos a Pál és Kozma Ügyvédi Iroda munkajogásza mutatta be. Az előadó rámutatott a terület szenzitivitására, hiszen egyszerre kell szem előtt tartani a vállalat gazdasági érdekeit, az alkalmazottak szociális védelmét és az aktuális törvényi kereteket. dr. Pál Lajos azt is hozzátette, hogy kiemelten fontos a megfelelő szoftvertámogatási háttér, amely lehetővé teszi, hogy a vállalat megfeleljen a már említett kritériumoknak.
Az ASP (Application Service Provider) megoldás lényege, hogy saját hardver, szoftver és IT személyzet nélkül működtethető a rendszer. Ekkor a szolgáltató cég a saját szerverén futtatja az alkalmazást, amit felhasználóink interneten keresztül érnek el. A módszer segítségével jelentősen csökkenthetők a humánügyviteli, ERP és egyéb rendszerek bevezetéséhez kapcsolódó hardver költségek.
A résztvevők Sáfár Katalin, a VT-SOFT kereskedelmi igazgatójának előadásából ismerhették meg a vállalat "WebÍV" szoftverét. A program jelentős IT-beruházás nélkül könnyíti meg a vállalatok szabadságolással, munkaidő nyilvántartással és munkarendtervezéssel kapcsolatos feladatait. Az alkalmazás segítségével végtelen számú felhasználó, a világ bármely pontjáról képes online vezetni a jelenléti ívét, kérelmezni szabadságát. A vezető megtervezheti beosztottjai munkaidejét és ellenőrizheti, illetve jóváhagyhatja azok jelenléti adatait. A rendszer e-mailben is tájékoztatja az érintetteket az adott kérelmek benyújtásáról és azok státuszáról.
Az előadás második felében a hallgatóság tagjai megismerhették a VT-SOFT fejlesztéseinek irányát. Sáfár Katalin bemutatta a vállalat legújabb szoftverét, a VT-Constellation humánügyviteli rendszert, amelynek soft HR moduljai - pályáztatás, képzés, teljesítményértékelés - hatékony támogatás nyújtanak a HR feladatok elvégzéséhez. A rendszer ASP szolgáltatásként igénybe vehető és rugalmasan illeszthető a meglévő alkalmazásokhoz és folyamatokhoz.
A bemutató során a kereskedelmi igazgató nagy hangsúlyt fektetett a rendszer gyakorlati alkalmazásának bemutatására. Az ergonomikus felület egyszerű munkavégzést biztosít és adott munkavállalókhoz tartozó összes funkció egy ablakból elérhető, így a programban megszakítások nélkül, folyamatosan végezhetők a feladatok. Elhangzott az is, hogy a VT-Constellation támogatja a workflow-k alkalmazását is, tehát a rendszer követi az egyes munkafolyamatokhoz kapcsolódó feladatokat és, ezáltal leegyszerűsíti a felhasználók mindennapi munkáját.