kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Benzin helyett sportra költhetjük az üdülési csekket

Sportolásra és egészség-megőrzési célokra is felhasználhatók az idei évtől az üdülési csekkek, melyekből tavaly 25 milliárd forintnyi került forgalomba. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány szerint a felhasználhatósági kör bővülésével a jelenlegi 6 ezerről 8 ezerre nőhet a csekket elfogadó szolgáltatók száma, tudta meg az mfor.hu.

Az idei évtől akár a fogorvost is felkereshetjük üdülési csekkel vagy egy fittness-terem szolgáltatásait is kiegyenlíthetjük vele. Az országgyűlés decemberi ülésén ugyanis elfogadta a csekk felhasználhatósági körének bővítését. Eszerint január 1-től sportegészségügyi, szabadidősport és egészség-megőrzési célokra is beváltható a juttatás. A jogcímek közül ugyanakkor kikerült a tankolás, amelyre a tavalyi esztendőben a csekk-felhasználók 7-8 százaléka tartott igényt.

8 ezer helyen fogadhatják el a csekket

"Ezentúl kizárólag szolgáltatások igénybevételére lehet csekket adni, a tavaly kibocsátottakat azonban még 2007 végéig be lehet váltani benzinre" - mondta el lapunknak a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke. Karácsony Mihály ezzel együtt nem zárta ki, hogy a következő esztendőkben esetleg újra biztosítják majd ezt a lehetőséget.

Amire használható a csekk
Szálláshely
Utazás (vonat, busz, hajó)
Étkezés
Egészségmegőrzés
Sport
Kulturális szolgáltatások
Horgászengedélyek
Uszodai szolgáltatások
Állatkerti belépők
Hungaroring-belépők
Hungexpo-belépők
Tankolás

Jelenleg 6 ezer szolgáltató fogadja el az üdülési csekkeket, ám a felhasználhatósági kör bővülésével ez a szám a jövőben elérheti a 8 ezret. Ennek érdekében az alapítvány létrehozott egy egyetemistákból álló hálózatot: a megyénként három (Budapesten 15) emberből álló csapat tagjai március végéig minden kórházat, sportközpontot, uszodát és fittness-termet felkeresnek annak érdekében, hogy a jövőben náluk is beválthatók legyenek az üdülési csekkek. Ezt a célt támogatja a Nemzeti Sportszövetség, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség és a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége is, hiszen az új lehetőség hozzájárulhat a magyarok egészségmegőrzéséhez. Ezen a területen ugyanis igen rosszul állunk: hazánkban a lakosságnak mindössze 9 százaléka sportol rendszeresen.

Többen használhatják

Január 1-től egyébként nem csak a csekk felhasználhatóságának lehetőségeit, hanem a kedvezményezettek körét is bővítik. A munkáltató ezentúl nemcsak munkavállalójának, hanem azok családtagjainak is vásárolhat csekket, amely szakszervezeti és szövetkezeti tagoknak is juttatható.

"A szociálisan rászorulók, az alacsony jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok, a fogyatékkal élők és a nagycsaládosok is hozzájuthatnak kedvezményes üdülési csekkekhez" - mondta Karácsony Mihály. Hozzátette: az alapítvány február elején dönt a pályázat feltételeiről.

Tavaly 900 ezren éltek vele Svájci minta
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kibocsátott, hazánkban 1988-tól elérhető üdülési csekket a kormány és hat szakszervezeti konföderáció hozta létre az 1939-es svájci Reka-Check mintájára. Tapasztalataikat a franciák is hasznosították, akik Chéques Vacances címen 1988-ban vezették be az utalványt.


Ami pedig a múltat illeti, a tavaly forgalomba kerülő csekkek értéke elérte a 25 milliárd forintot, amelyből 16 milliárdot juttattak a munkáltatók alkalmazottaiknak. A csekkek döntő többségét a felhasználók tavaly is kereskedelmi szálláshelyeken váltották be, több mint 9 milliárd forint értékben. Ennek köszönhetően a szállodák és panziók bevételeinek 25 százalékát már ez a vendégkör biztosítja.

Míg hat évvel ezelőtt még csak 100 ezren éltek a csekk biztosította lehetőségekkel, addig tavaly már közel 900 ezren. A kedvezményezett rászorulók száma is jelentősen emelkedett: 2000-ben 10 ezren, tavaly 280 ezren juthattak üdülési csekkhez, amelyből idén 65500 forintnyi juttatható adómentesen egy személynek. Tavaly ez az összeg 62500 forint volt, míg 2000-ben 20 ezer.

Kiss Gergely

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Sok a szigorítás a béren kívüli juttatásoknál
Bővül az üdülési csekkek felhasználási lehetősége
Leáldozott a 13. havi fizetések korának
Rekordot dönthet idén az üdülési csekk értékesítése
Éttermek is elfogadják majd az
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egyre kevesebb munkaórát teljesítenek az európai dolgozók

A dél-és kelet-európai országok állampolgárai általában több időt töltenek munkával, az Egyesült Királyság és Spanyolország az uniós átlag felett teljesített. Teljes cikk

Vágujhelyi Ferenc: bevált a NAV új gazdaságfehérítő eszköze

Bevált a NAV új gazdaságfehérítő eszköze, az adategyeztetés, hétfőn újabb egyeztetések kezdődnek - tájékoztatta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti... Teljes cikk

Lázár János szerint 53 ezer ember "szarból épít várat nap mint nap"

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Facebook-bejegyzésében kiállt a MÁV-csoport dolgozói mellett, elismerve a magyar vasút számos... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek