kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Hiányzik a képzett munkaerő

A szolgáltató központokat működtető cégek egyre többször adnak hangot a problémának, hogy egyre nehezebb képzett munkaerőt találniuk Magyarországon. Azonban az ország még így is a legvonzóbb kelet-közép-európai SSC helyszínek között van, írja a Világgazdaság.

images

images

A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) ősszel készült ágazati kutatása is azt mutatja, hogy az iparág még mindig dinamikusan, évi 8-10 százalékkal képes növekedni. A felmérésben részt vevők 16-20 százalék közötti növekedést terveznek két éven belül, ami azt jelenti, hogy legalább 1900 munkahely létesülhet. Ugyanakkor egyre nehezebb a képzett, nyelveket beszélő, fiatal munkaerő megtalálása, mondta a szervezet elnöke Suhajd Attila.

A cégeknek mára dupla annyi időbe telik őket megtalálni, mint mondjuk két éve. Nem kerülnek ki elegen a felsőoktatásból. A belső képzésekhez nyújtott támogatások pedig megszűntek. A jogszabályi háttér változékonysága is bizonytalanságra ad okot, ez is az oka, hogy kevesebb új ssc-cég jön a piacra.


Hiányzik a cégek közötti bizalom az outsourcinghoz



A kiszervezés akadályairól és trendjeiről is beszéltek a szakértők a HOA és a Világgazdaság közös konferenciáján, ahol többször is elhangzott, hogy a cégek adózása, a jogszabályok folyamatos változása az egyik legnagyobb probléma. Ezért marad el Magyarország a nemzetközi trendektől az outsourcing területén, mert gyakran nem szeretnék, ha külső szolgáltatók belelátnának a könyvelésükbe.

Így is 50 százalék körüli azon cégek száma, amelyek kiszervezik a bérügyvitelüket, és egyre jellemzőbb az informatikai tevékenységek kiszervezése is. A kiszervezés és a feladatok házon belül tartásának trendje 5-10 évenként hullámzik, most inkább az előbbi irányban mozog a világ.

Hajnal Péter, a BDO Magyarország outsourcing igazgatója szerint is a nemzetközi trend a kiszervezés erősödése, ezzel szemben a magyarországi kkv-k csak most kezdtek bele az outsourcing tevékenységbe.

Világgazdaság
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Több az álláshirdetés februárban, közel 32 000 munkakör vár betöltésre

Januárról februárra 29 172-ről 31 665-re nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez közel 2500-zal több az előző hónapnál, egy... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb üzleti szolgáltatóközpontok? - Itt a lista

A shared service vagy business service iparág az utóbbi tizenöt év jelentős munkahelyteremtője, már mintegy 100 000-en dolgoznak ilyen egységekben,... Teljes cikk

Muszáj feljebb lépni a munkahelyi "táplálékláncban"!

A mesterséges intelligencia óhatatlanul egyre nagyobb teret nyer a szolgáltatóközpontok (BSC) működésében is. Ugyanakkor a legtöbb cégnél még... Teljes cikk