kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

A tökéletes ajándék a legfontosabb hölgyeknek

Tudom, hogy sok cég milyen nehéz helyzetbe kerül a karácsonyi ajándékozás idején - főleg, hogy mindenki szeretne valami igazán emlékezetessel készülni, ami kiemelkedik az elektronikai kütyük és ajándékkosarak sokaságából. De én tudom a megoldást!

Lakatos MárkLakatos Márk
A szépülés élménye olyan dolog, aminek nem csak, hogy minden nő örül, de őszintén hiszem, hogy életre szóló emlék marad. Az elmúlt évek során, mióta megalapítottuk a makeover napok szentélyét, a Lakatos Márk Szalont, többféle csomagot is megálmodtunk, ami ideális lehet nem csak szeretteinknek, de kedves, megbecsült kollégáknak, vezetőknek, üzleti partnereknek, vagy akár az Év Dolgozójának is.


Azt hiszem, ezek közül is kiemelkedik az Átvarázsló Nap Lakatos Márkkal csomagunk, ami mindent magába foglal, amitől egy nő szíve szárnyra kap. Ezt a csomagot azoknak állítottam össze, akik a rengeteg munka után megérdemlik, hogy egyetlen napra csak velük foglalkozzon egy teljes beauty stáb. Készül csodás új frizura és makeup, és érkezik rengeteg ruha, amelyben az ajándékozott hölgy felfedezheti eddig nem ismert oldalait - természetesen egy kis stílusról szóló beszélgetés, pezsgőzés és falatozás közben. És ha kész a szépítés, jöhet a fotózás!
A megajándékozott hölgyek ugyanis egy különleges luxus fotókönyvet kapnak emlékbe a napról, teletűzdelve a róluk készült divatfotókkal.

Ha hetekig gondolkodnék, akkor sem jutna eszembe jobb ajándék, mint egy kis szépülés és egy pár óra önfeledt kényeztetés az ünnepek körüli hajrá után. A gondosan összeállított ajándékok díszcsomagolással érkeznek, hogy tökéletes legyen az ajándékozás, és ha szükséges, akár házhoz is szállítják karácsonyi manóink. Természetesen az oldalunkon több opciót is találtok, ha az igényeitek mást kívánnak, nézzetek körül: http://lakatosmark.hu/termekkategoria/szepito-nap/

Kellemes, szépséges ünnepeket kívánok mindenkinek!

Lakatos Márk

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Több mint 27 éves HR vezetői tapasztalatát viszi be a Corvinus képzésébe

Jakobsen Petra HR tanácsadóval, a Flow Consulting HR üzletágának vezetőjével a teljesítményértékelés változásáról, a HR analitika üzleti... Teljes cikk

Új, innovatív kezdeményezés Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler

A Schaeffler-csoport egyik legnagyobb vállalata, a Schaeffler Savaria Kft. új, innovatív projektbe kezdett. Duális egyetemi mentor programot indított a... Teljes cikk