kapubanner for mobile

1-2 évre terveznek, de stabilizálódnak a vállalkozások

A kkv szektor nincs könnyű helyzetben, egyelőre nem tudnak hosszú távra tervezni a cégek. Ugyanakkor pozitív jelenség, hogy kezdenek beruházásokban és fejlesztésekben gondolkodni, kérdés tartóssá tud-e válni a folyamat, latolgat a portfolio.hu.

A kis- és középvállalatok állapota fontos kérdés, ugyanis a foglalkoztatásban és a GDP-ben is jelentős szerepe van ennek a szektornak.

Magyarországon a válság ellenére az agrárszektor és az autóipari beszállítók tudtak elsősorban prosperálni. Vannak olyan szegmensek, amelyek az utóbbi években stagnálást mutattak, például a kereskedelem és a fogyasztás, miközben a leszakadó és a veszélyeztetett ágazatok között lehet megemlíteni az építőipart és a pénzügyi tevékenységgel foglalkozó vállalatokat.

A cégbedőlési statisztikák az utóbbi néhány hónapban riasztó képet mutattak, azt viszont érdemes látni, hogy jellemzően frissen alapított cégek kerülnek ilyen sorsa, nem azok a vállalatok, amelyek már 10-20 éve a piacon vannak.

Az egyik ok, hogy a kkv-k nem tudtak a várakozásoknak megfelelően még felívelni, mert például hiányoznak a banki források, amik vannak azok is elsősorban stabil cégek finanszírozására törekszenek. Ezért is kulcskérdés lehet a kkv-k esetében a megfelelő üzleti terv bemutatása, egy hosszabb távú stratégia kialakítása, mert ezen is múlhat a megfelelő finanszírozási forma megtalálása.

portfolio.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek