Dél-koreai akkumulátorgyár vár 1400 embert Komáromban
Megkezdte munkatársainak toborzását és képzését az elektromos autókban használható akkumulátorokat gyártó dél-koreai SK Battery Manufacturing Kft., 2022-ig 1400 dolgozó felvételét tervezik - közölte a vállalat.
A társaság tájékoztatása szerint az üzem Magyarország legfejlettebb, ipar 4.0. technológiát alkalmazó létesítménye, amely direkt beszállítással biztosítja Európa egyik vezető autógyártójának igényét.
Korábbi tájékoztatásuk szerint a beruházás értéke mintegy 239 milliárd forint.
A közleményben azt írták: a gyár robotokkal automatizált, évente több mint 140 ezer elektromos autót lát majd el harmadik generációs, 500 kilométer megtételére képes EV-akkumulátorokkal, ezek összesített kapacitása 10 gigawattóra évente.
Az akkumulátorok próbagyártása 2020 utolsó negyedévében indul. Az új üzembe gépkezelő, létesítményüzemeltetési- és karbantartó technikus, mérnök munkakörök mellett pénzügy, IT, beszerzés és adminisztratív feladatokra is keresnek munkatársakat.
Az SK Group, Dél-Korea legnagyobb energia- és vegyipari cége. Leányvállalata, az SK Battery Manufacturing Kft. 2018 márciusában kezdte meg üzemének építését 97,5 milliárd forintos beruházással.
A társaság vezérigazgatója Kim Jun 2020 januárjában a Las Vegas-i CES kiállításon újságíróknak elmondta, hogy a Volkswagen igényeinek kielégítésére a komáromi gyár kapacitását tovább bőítik majd, így az ott gyártott akkumulátorok összesített teljesítménye 16 gigawattórára emelkedik majd.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek