kapubanner for mobile

150 ezer forinttal alacsonyabb az átlagbér Szabolcsban, mint a fővárosban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

2020-ban három olyan megye volt az országban, ahol 200 ezer forint alatt volt a nettó átlagbér.

A KSH legfrissebb adatai szerint tovább nő a bérszakadék a legnagyobb átlagos nettót regisztráló Budapest és a legalacsonyabbat regisztráló Szabolcs-Szatmár-Bereg megye között - írja az mfor.hu. A portál összeállítása szerint Szabolcsban jelenleg akkora az átlagfizetés, mint Budapesten 2011-ben.

Míg Budapesten tavaly 334 238 forint volt az átlagos nettó fizetés, addig Szabolcs-Szatmár-Beregben csak 184 238 forintot tehettek zsebre a dolgozók átlagosan. A második legalacsonyabb fizetést a Békés megyeiek kapják, 194 408 forintot. Míg 2019-ben 7 megyében volt alacsonyabb a nettó átlagfizetés, mint 200 ezer forint, addig tavaly már csak 3 megyére volt igaz ez: Szabolcs-Szatmár-Beregre, Békésre és Nógrádra. A második legmagasabb nettó átlagfizetést (279 988) Győr-Moson-Sopronban kapják a munkavállalók, Komárom-Esztergom áll a harmadik helyen (266 ezer), Fejér megye pedig negyedik 226 ezer forinttal.

mfor.hu
fotó: pexels
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek