1500 fővel növelnék a honvédség létszámát
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMintegy 1500 katonával, 27.500 főre növelné a honvédség létszámát a Honvédelmi Minisztérium, illetve a parlamenti ciklus végére 6-8000 kiképzett, önkéntes tartalékos lehet a rendszerben - mondta Simicskó István honvédelmi államtitkár a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tartott előadásában.
Simicskó István hozzátette, hogy a honvédség állományának 1500 fővel való bővítésére a tervek szerint a jövő évi költségvetésben lesz fedezet.
Kitért arra, hogy az elmúlt 20 évben, a haderő átalakításának eredményeként folyamatosan csökkent a honvédség létszáma, szűkültek képességei és hagyományos fegyvernemi kultúrák szűntek meg, ami komoly gondot okoz. Az államtitkár azt mondta, hogy két "kitörési pontot" látnak ebből a helyzetből: a katonák életpályamodelljének kialakítását és a tartalékos rendszer kidolgozását.
Közlése szerint a tartalékos rendszer legfőbb célcsoportjának a "megfelelő korban lévő" volt szerződéses vagy hivatásos katonák számítanak. Mint megjegyezte, "óriási luxus" az, hogy 5-10 vagy akár 20 év után kerülnek nyugállományba "fiatal emberek", és ezt követően a honvédség nem számít rájuk, még tartalékosként sem.
Ahhoz, hogy 2014-re bevethető legyen a 6-8000 főnyi önkéntes tartalékos, a tárca már a jövő év elején elkezdi - elsősorban az őrzés-védelem területén - a rendszer feltöltését. Az első évben 1000-1500 fővel, 2012-től - a katasztrófavédelmi feladatok ellátásával kiegészülve - már 4-5000 fővel, 2014-re pedig teljes létszámban - akár a hivatásos katonák mellett is - dolgoznának a tartalékosok - mondta Simicskó István.
InfoRádió/MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?