Mire költik a fiatalok a munkáshitelt?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA fiatalok elsősorban nagyobb egyszeri kiadásokra használják a munkáshitelt a K&H tapasztalatai szerint.
A K&H tapasztalatai alapján a munkáshitel leggyakoribb felhasználási célja az ingatlancél: ide tartozik a felújítás, korszerűsítés. Illetve az is, amikor a fiatalok a saját erőt egészítik ki egy nagyobb lakásvásárlási vagy lakhatási projektben - írja a cég közleménye.
A második leggyakoribb cél az autóvásárlás. A harmadik pedig a refinanszírozás: sok fiatal használja a munkáshitelt arra, hogy drágább, korábban felvett hiteleket vagy részben elaprózódott tartozásokat váltsanak ki kedvezőbb, tervezhetőbb konstrukcióra. Ez nemcsak alacsonyabb havi terhet jelenthet, hanem átláthatóbb pénzügyi helyzetet is, ami a felelős pénzkezelés egyik alapfeltétele.
“Az idei év újdonsága a személyi kölcsönök piacán az állami kamattámogatással kínált munkáshitel, amelyet a 26. életévét be nem töltött, a hitelfelvételi kritériumokat teljesítő fiatalok igényelhetnek. A már megkötött szerződések alapján a munkáshitel átlagos összege 3,94 millió forint, vagyis az érintettek kimaxolják a lehetőséget, a munkáshitel összege ugyanis legfeljebb 4 millió forint lehet. Ez részben arra utal, hogy a terméket elsősorban olyan nagyobb egyszeri kiadásokra használják, amelyek meghaladják a megtakarításaikat, de még nem indokolnak klasszikus jelzáloghitelt” - mondta Molnár Gergő, a K&H lakossági marketing vezetője.
fotó: unsplash
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc