Ekkora fizetés kell a munkáshitelhez
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSok ezren igényeltek munkáshitelt a K&H-tól az idén, és a folyósításoknál is már ezres nagyságrendekről van szó – közölte a pénzintézet. A kedvezményes kamatozású munkáshitel esetében a legalacsonyabb igényelhető összeg 500 ezer forint.
Gyorsan megkedvelték az állami támogatásnak köszönhetően kedvezményes kamatozással elérhető munkáshitelt az érintettek. Az idén bevezetett kölcsönre több ezer igénylés érkezett a K&H-hoz, a folyósítások száma is fokozatosan emelkedik, szintén ezres nagyságrendről van szó.
Úton a 10 milliárd felé
A jegybanki adatok szerint az év első két hónapjában majdnem 10 ezer munkáshitel-szerződést kötöttek a magyarországi bankok, az ezekhez köthető hitelösszeg pedig súrolta a 40 milliárd forintos összeget.
Mennyi a havi törlesztő?
Szintén a munkáshitel mellett szól, hogy nincs hitelbírálati és folyósítási díj. Emellett a hitelfelvevő a törlesztés szüneteltetésére jogosult a születendő gyerekek számától függően, ráadásul a második gyermek érkezésekor a tőketartozás felét elengedik, a harmadik gyermeknél pedig a teljes adósságot átvállalja az állam.
A feltételekről szólva a szakember azt is elmondta, hogy a K&H-nál 500 ezer forint a legalacsonyabb munkáshitel-összeg. Az alkalmazottak esetében a havi jövedelemre vonatkozó elvárás 193 ezer forint, a vállalkozóknál pedig 215 ezer forint.
A munkáshitel szabadon felhasználható, a 17 és 25 év közötti érintettek egyebek mellett lakás-felújításra, autóvásárlásra és hitelkiváltásra fordíthatják az összeget. A legmagasabb, 4 millió forintos hitelösszeg és 10 éves futamidő esetén a havi törlesztés 35 ezer forintra jön ki. Hasonló a havi törlesztési összeg, ha a munkáshitel-felvevő 2 millió forintot igényel 5 éves futamidőre.
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc