2028-ra jöhet ez ezereurós minimálbér Magyarországon
2027-re bruttó 375 ezer forint lehet a minimálbér, 2028-ra pedig akár ezereurós értékű minimálbér is lehet - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) háttérszámításaiból, melyek a Portfolio birtokába jutottak. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülésén a résztvevők megállapodtak arról, hogy a rendszeres bruttó átlagkereset feléhez konvergáljon a minimálbér. Az NGM előrejelzése alapján 2025 és 2027 között minden évben 12%-kal nőhet a minimálbér.
A Portfolio számításai szerint ennek alapján a garantált bérminimum viszont lassabban nőhet majd (évente 8 százalékkal), így a következő években eltűnik a különbség a bérminimum és a minimálbér között.
Az idei tárgyalások legnagyobb újdonsága, hogy nemcsak egy, hanem három évre születhet megállapodás, és a tervek szerint 2027-re a minimálbérnek el kell érnie a rendszeres bruttó átlagkereset 50%-át.
A számítások szerint a kötelező legkisebb munkabér összege évente 12 százalékkal emelkedne, azaz 2025-ben bruttó 298 800 forint, 2026-ban 334 600 forint, 2027-ben 374 700 forint lenne - ez derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) háttérszámításaiból, melyek a Portfolio birtokába jutottak.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a napokban arról beszélt: 2028-ra meglehet az 1000 eurós minimálbér is, ami jelenlegi árfolyammal számolva azt jelenti, hogy 2027-ről 2028-ra elég lenne „csak” 5,4 százalékkal emelni - számol be róla a HVG.
Így fest az európai minimálbér térkép
kép: freepik
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?