250 embert kirúgnak az MTV-ből?
A munkatársak közel hetedét bocsátaná el idén a Magyar Televízió (MTV) - szerepel az MTI információi szerint a közmédium üzleti tervében, amelyet pénteken vitat meg az MTV-t felügyelő közalapítvány kuratóriuma.
A dokumentumot ismerők közlése szerint 200-250 emberrel karcsúsítanák a tavaly év végén 1750-es létszámot; többük szerint a következő évek leépítésének egyik forrása az lehet, hogy - mivel a jövő esztendő végén átadandó gyártóbázis üzemeltetését is az építtető végzi - a kiszolgáló személyzet tagjaitól megválhat a közszolgálati médium.
Az MTV kommunikációs irodája csütörtökön korainak nevezte az új székházba költözéssel kapcsolatos elbocsátásokra vonatkozó kérdést, ahogy pár nappal korábbi tájékoztatásuk is csak arra szorítkozott, hogy "idén is folytatódik a szervezet átalakítása, illetve a munkavállalók képzése".
Rudi Zoltán tavaly november végén nyilatkozott úgy, hogy az új székházba költözésig még mintegy félezerrel kell lefaragni az MTV létszámát, s ennek a felét 2008 végéig teljesítik, konkrétumokat azonban arra hivatkozva nem árult el, hogy az elnöki pályázati csomag egyik feltétele, hogy a tisztségért versenybe szálló ne tegyen közzé részleteket elképzeléseiről. Azóta nem került nyilvánosságra leépítéssel kapcsolatos lépés.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?