kapubanner for mobile

30.000 euró összdíjazású nemzetközi pályázat építészhallgatóknak

A VELUX Cégcsoport 2004-ben a természetes fény jótékony hatásait és építészeti alkalmazási lehetőségeit kutatva indította útjára kezdeményezését, a Nemzetközi VELUX Díjat építészhallgatók számára. A 30.000 euró összdíjazású pályázat célja a hallgatók ösztönzése, hogy minél mélyrehatóbban ismerjék meg a napfényben rejlő építészeti lehetőségeket.

Az érdeklődést mutatja, hogy 2010-ben a megmérettetésre 55 országból közel 700 pályázat érkezett, 15 hazánkból. A korábbi két pályázaton pedig magyar díjazottak is szerepeltek. A nemzetközi zsűri elismert építészekből és építőipari szakemberekből áll, melynek tagja Alvaro Siza portugál építész is.

2004 óta minden második évben hirdetik meg építészhallgatók számára a Nemzetközi VELUX Díjat, amelyre a világ építésziskoláinak diákjai és tanárai közösen jelentkezhetnek. A pályázat témája: "A jövő fényforrása", mely a természetes megvilágítás lehetőségeire, fontosságára hívja fel a figyelmet, valamint arra ösztönzi a hallgatókat, hogy mélyrehatóbban is megismerjék alkalmazását az építészetben. A főbb fókuszterületeket az alábbiak alkotják:

  • a napfény, mint természetes fény- és energiaforrás
  • a napfény, mint a kellemes beltéri légkör kialakításában fontos szerepet játszó elem
  • a napfény alkalmazási lehetőségeinek újragondolása városi és vidéki építészeti környezetben
  • a napfény fontossága a fenntartható építkezésben
  • absztrakt elképzelések úgymint természetes és mesterséges fény, nappal és éjszaka, bel- és kültér.

    2004-ben és 2008-ban magyar diákok sikerének is örülhettünk. 2010-ben a közel 700 beadott pályamű közül 15 hazánkból érkezett be.

    A hagyományokat követve a pályázatokat ez alkalommal is nemzetközi építészekből és építőipari szakemberekből álló szakmai zsűri bírálja el, köztük Alvaro Siza portugál építésszel. A bírák között szerepel Brigittem Shim kanadai tervező és építész, Peter Stutchbury ausztrál építész és Francis Kéré, afrikai származású, Németországban élő és alkotó építész is.

    A 30 000 euró összdíjazású "megmérettetésen" a hallgatókon túl a nyertes projektek tanárai is díjazásban részesülnek. A verseny az Építészek Nemzetközi Szövetségével (UIA) és az Európai Építészeti Oktatási Szövetséggel (EAAE) együttműködésben zajlik.

    A VELUX Cégcsoport a fenntartható életmód elkötelezett híveként nemzetközi pályázata tekintetében is arra bátorítja a hallgatókat, hogy a projektek során is bátran alkalmazzanak a fenntarthatóságot szem előtt tartó megoldásokat és megvalósítási lehetőségeket. S legyen szó akár újépítésű vagy felújított épületekről, városi vagy vidéki környezetről, találják meg az adott keretekben rejlő lehetőségeket.

    "Hisszük, hogy a jövő fenntartható, innovatív építészetének kulcsa a jövő építészeinek képzése, motiválása, inspirálása. A szakemberek és a termékek egymásra találása nyomán születhetnek olyan megoldások, amelyek magasabb és egyben fenntarthatóbb szintre emelik az ember, a természet és az épített környezet összhangját. Cégcsoportunk célja, hogy folyamatosan olyan termékeket tervezzünk, fejlesszünk és gyártsunk, melyek alkalmazásával - a friss levegő és a természetes fény jótékony hatását kihasználva - élhető, egészséges, kellemes belső terek alakíthatóak ki. Ezen célkitűzés és szemléletmód mentén haladva indult útjára és vált hagyománnyá a Nemzetközi VELUX Díj. Az elmúlt évben 15 pályamunka érkezett be Magyarországról. Bízunk benne, a mostani verseny során is aktív hazai részvételre számíthatunk, valamint, hogy a magyar építészhallgatók a korábbi sikereket folytatva a 2012-es díjkiosztóról elismerésekkel térhetnek haza" - nyilatkozta Őz Beáta, a VELUX Magyarország Kft. értékesítési vállalatának ügyvezetője.

    A pályázatra regisztrálni 2012 februárjáig lehet, a pályamunkák beküldésének határideje 2012. május 7. Ezt követően a zsűri elbírálja a beérkezett projekteket, végül októberben egy nagyszabású rendezvény keretein belül kerülnek kiosztásra a díjak.
    • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek

    Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra -... Teljes cikk

    Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata

    A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk

    Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken

    Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk