Megjelent: 8 éve

35 ezer helyett 2500 forintos béremelés - sztrájkra készülnek a védőnők is

A kormány által bejelentett 35 ezer helyett legfeljebb 2500-3000 forintot kapnak a védőnők. Szeptemberben jöhet a sztrájk - adja hírül a Népszabadság.

images

"Akár sztrájkkal is rákényszerítik a védőnők a kormányt, hogy betartsa az adott szavát" - mondta a Nol.hu-nak Varga Andrea, az Autonóm Területi Szakszervezet vezetője.

A kormány ugyanis nem közvetlenül a védőnők bérét emelte meg ennyivel, hanem a védőnői tevékenységre jutó finanszírozást. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a pluszpénzt a szolgáltatóknak utalja, jogszabály szerint viszont ennek csak 12 százalékát kötelesek kifizetni a védőnőknek - írta a lap.

Így hiába a jól csengő kommunikáció, a gyakorlatban nettó 2500 forinttal emelkedett a védőnők bére.

Varga Andrea hozzátette: az Autonóm Területi Szakszervezet tiltakozik amiatt, mert a védőnők kimaradtak az egészségügyi bérrendezésből. Azt szeretnék, ha az egészségügyi szakdolgozói bértábla a védőnőkre is vonatkozna. Most ugyanis azt csak a fekvő és járó betegeket ellátó állami szolgáltatóknál dolgozókra alkalmazzák.

Népszabadság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk