kapubanner for mobile

4 százalékos bérnövekedést akarnak a szakszervezetek

A szakszervezetek a kormány által tervezett 0,5 százalékos reál kereset-növekedéssel szemben 4 százalékos emelkedést akarnak elérni 2008-ban, s erre tesznek javaslatot az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki bértárgyalásán - jelentette be Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn hétfőn sajtótájékoztatón.

Kifejtette: a szakszervezetek számára elfogadhatatlan a kormány fél százalékos mértékű ajánlata, különösen annak tükrében, hogy az idén a számítások szerint 6,2 százalékkal csökkennek a reál keresetek, illetve csak a járulékok emelése 5,7 százalékos nettó veszteséget jelent a munkavállalóknak. Hozzátette: a pénteki tárgyaláson felvetik azt is, hogy a kormány előre kötelezze el magát arra, "nem nyúl jövőre a munkavállalói járulékokhoz".

Borsik János a sajtótájékoztatón elmondta: a szakszervezetek szeretnék elérni, hogy november végig megállapodás szülessen a bértárgyalásokon. Magyarázatként hozzáfűzte: a központi bérajánlás a helyi tárgyalásokhoz jelent segítséget, mivel befolyásolja a munkaadói-munkavállalói alkut.

Az ASZSZ elnöke ezúttal is kitért a korkedvezményes nyugdíjról szóló törvénytervezetre, és megismételte: óva inti a kormányt attól, hogy az érintett munkavállalók szempontjából elfogadhatatlan módosítást "keresztül vigye", s konfrontálódjon a közlekedési dolgozókkal.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kapitány István: A szellemi tulajdon védelme a jövő munkahelyeinek alapja

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú... Teljes cikk

Diszkriminatív felvételi gyakorlat miatt fizet 600 000 dollárt egy ajándékbolt-lánc

A Lori’s Gifts nevű kórházi ajándékbolt-láncot 600 000 dollár megfizetésére kötelezték, mert a vádak szerint indokolatlanul szigorú fizikai... Teljes cikk

Robbanásszerűen nő az AI-képzés iránti igény, miközben szakemberhiány sújtja a piacot

A Skillsoft friss jelentése szerint az AI-val kapcsolatos készségfejlesztési programok népszerűsége egy év alatt közel tízszeresére nőtt, jelezve a... Teljes cikk