kapubanner for mobile

40 százalékkal kevesebb fogyatékossággal élő munkanélküli

Az elmúlt egy év alatt a nyilvántartott álláskeresők száma a megváltozott munkaképességű emberek körében 40 százalékkal, 17 500-ra csökkent - közölte Soltész Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára.

Az államtitkár kiemelte jelenleg 61 ezren vesznek részt támogatotti foglalkoztatásban. Kiemelte, a cél az, hogy a megváltozott munkaképességű emberek lehetőleg ne segélyből, hanem saját munkájukból tudják eltartani magukat. Közlése szerint a következő időszakban azon kívánnak dolgozni, hogy a fogyatékossággal élő emberek minél több területen kaphassanak munkát.

Soltész Miklós kitért arra, hogy egységessé tették a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató - akkreditált - cégek, vállalkozások támogatását. A rehabilitációs kártya bevezetésével az volt a céljuk, hogy a fogyatékossággal élő emberek lehetőség szerint a nyílt munkaerőpiacon is el tudjanak helyezkedni. A program sikerét jelzi, hogy most már mintegy 23 ezer ember kapott munkát - tette hozzá.

Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a nők munkaerő-piaci helyzete javításáért felelős volt miniszteri biztosa elmondta a nők foglalkoztatása is javította a statisztikákat. A 15-64 éves korcsoportban a nők foglalkoztatási rátája 55,1 százalékra emelkedett. Az emelkedés mértéke négy év alatt 5,1 százalék. 2014 első negyedévében 1 861 ezer nő dolgozott a korcsoportban, 134 ezerrel több, mint négy évvel korábban.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek