kapubanner for mobile

4300 új rendőr áll szolgálatba februárig

Február elsejéig 4300 új rendőr kezdi meg munkáját - közölte Hatala József országos rendőrfőkapitány pénteken Fehérgyarmaton, ahol átadta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város új kapitánysági épületét.

Az altábornagy elmondta, hogy a kormányváltáskor vállalt jelentős létszámfejlesztés valamennyi régiót érinti majd, mind a 19 megyébe kerülnek pályakezdő rendőrök, az elosztási tervnek megfelelően. Hatala József kiemelte: az ifjú kollégákat természetesen a tapasztalt rendőröknek kell majd felkészíteniük a hivatásra, az ő felelősségük lesz, hogy azok a lehető legjobban elsajátíthassák a gyakorlati ismereteket.

Fehérgyarmaton az Európai Unió támogatásával a hat évvel ezelőtt épült, volt határőrségi épületet alakították át rendőrkapitánysággá. Az ORFK és a Szabolcs megyei főkapitányság 11 millió forinttal segítette a beruházást, míg a város önkormányzata a létesítmény külső területe rendbetételének a költségeit vállalta.

Tilki Attila, a település Fidesz-KDNP-s polgármestere, a térség egyéni országgyűlési képviselője az avatáson elmondta: a körzet többi településének az önkormányzata is segíti anyagiakkal a fehérgyarmati rendőrkapitányság munkáját, a helyhatóságok példamutatóan működnek együtt a rendőrséggel a közbiztonság megerősítése érdekében.

Tarcsa Csaba rendőr ezredes, szabolcsi főkapitány az MTI-nek elmondta: a fehérgyarmati kapitányság a megye legsűrűbben lakott körzetében működik, 49 település 36 ezer lakosát szolgálja. Emellett a magyar-ukrán és a magyar-román határ mentén speciális bűnüldözési és bűnmegelőzési feladatai is vannak, elsősorban az ember- és az árucsempészés visszaszorításában.

Takács Zsolt alezredes, a fehérgyarmati kapitányság vezetője közölte: a szervezet állományához 84 rendőr tartozik, s minden településnek van körzeti megbízottja, igaz, a kis falvak közül kettőt-hármat is egy megbízott lát el. A kapitány fontosnak tartotta kiemelni: az állomány tagjai elismerésre méltó munkát végeznek, hiszen a szervezet a nyomozás eredményességi mutatójával az ország legjobb tíz rendőrkapitánysága közé tartozik, míg két évvel ezelőtt, 2009-ben elsők voltak a rangsorban.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek