kapubanner for mobile

450 csökkent munkaképességű ember juthat munkához Egerben

Mintegy 450 csökkent munkaképességű foglalkoztatására nyert közel félmilliárd forintnyi állami támogatást az egri önkormányzati tulajdonú Agria-Humán Kft. - tájékoztatta a város polgármesteri hivatalának médiareferense pénteken az MTI-t.

A pályázatot azért írták ki, mert a mozgássérültek, illetve a más fogyatékkal élők foglalkoztatásának feltételei jelentősen megváltoztak, a pénz pedig lehetővé teszi, hogy továbbra is munkát adjanak az embereknek - közölte Zentai László.

Elmondta: a rehabilitációs foglalkoztatást nyújtó nonprofit társaság a többi között nyomdát, papírüzemet, varrodát működtet. A cég az egriek mellett sok, a környező településeken élő megváltozott munkaképességű embernek is munkát ad. Ezzel egy időben rehabilitációs akkreditációs tanúsítványt is szerzett a társaság - tette hozzá.

A pályázati támogatás egy esztendőre teszi lehetővé a 450 ember foglalkoztatását - mondta Zentai László.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek