kapubanner for mobile

5 mondat, amiért biztos kirúgás jár

Melyek azok a kifejezések, amelyeket jobb, ha törlünk a szótárunkból, ha nem akarjuk elveszíteni állásunkat? A Profession.hu összeállítása.

A vezetők véleményére alapozva az amerikai CBS News összegyűjtötte azt az öt mondatot, amelyekért szinte garantált a kirúgás:


1. Nincs mit csinálnom



Ezzel a kifejezéssel csak azt bizonyítjuk, hogy lusták vagyunk vagy hazudunk - legalábbis a vezetőség szerint. Ha úgy érezzük, mindennel végeztünk, szóljunk felettesünknek, hogy szívesen átvállalnánk kollégáinktól valamit.


2. Ez nem igazságos



A szerző szerint nagyon sok minden nem igazságos az életben, és ha úgy viselkedünk, mint egy kisgyermek, annak meg lesz a következménye. Ha a munkahelyi döntésekre rendszeresen válaszolunk azzal, hogy ,,ez nem igazságos", könnyen tűnhetünk gyerekesnek és hisztisnek, ilyen alkalmazottat pedig senki sem szeretne.


3. Lehetetlen



Kétféle alkalmazott létezik: az egyik megcsinálja a rá bízott feladatot, a másik kifogásokat keres, hogy miért nem végzi el a dolgát. Az utóbbi ráadásul visszahúzza a kreatív és ötletes embereket is. Munkahelyünkön kerüljük a ,,lehetetlen" szó használatát.


4. Bárcsak...



Ha így kezdjük mondatainkat, az jól mutatja, hogy azt várjuk, hogy minden magától oldódjon meg. A problémák megoldásáért azonban tenni kell - érvel a szerző.


5. Mi mindig így csináltuk!



Egy olyan ember, aki ilyen kijelentést tesz, úgy tűnhet, hogy képtelen a változásra, és még mindig ragaszkodik az előző munkahelyén bevett eljárásokhoz. Szokásaink önmagában még nem jogosítanak fel arra, hogy mások ötleteit és javaslatait elutasítsuk. Ha sokáig azt látják rajtunk, hogy nem tudunk beilleszkedni, egy idő után kirúgásra kerülhet sor.

Profession.hu/cbsnews.com
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek