5 tipp, amivel megőrizhetjük arcbőrünk hidratáltságát
Bár a bőrszárazság inkább a téli hónapokban jellemző, ez viszont közel sem jelenti azt, hogy a tavasztól őszig tartó időszakban ne kellene odafigyelni a hidratálásra. Ha ugyanis a bőrünk nem kap kellő nedvességet, akkor húzódni, hámlani, feszülni fog, és még a ráncok is hamarabb megjelenhetnek.

Az alábbi egyszerű tippek viszont segítenek az üdeség és a hidratáltság megőrzésében.
- Mélyhidratáló arckrém mindennapos használata
Fontos, hogy a bőr esetében a nedvességpótlás nem azt jelenti, hogy bevizezzük, sőt, a klóros, kemény vízzel pont az ellenkező hatást érjük el, és még inkább kiszárad.
Ellenben a Helia-D Hydramax arckrémei háromféle hyaluronsavat és peptidet tartalmaznak, kiegészítve Hydromanillal, Progeline peptiddel, sárgabarackmag- és ligetszépeolajjal. A krém könnyed textúrájának köszönhetően gyorsan beszívódik, nem hagy maga után ragacsos érzetet. Puhábbá, üdébbé, hidratáltabbá teszi a bőrt, segít megelőzni az első ráncok kialakulását.
A hidratálókrém legyen állandó szereplője az arcápolási rutinunknak: használjuk este, fürdés után, illetve reggel, sminkelés előtt is. Ez az egy lépés már önmagában is segíthet megszabadulni a száraz, fakó bőrtől.
- Fényvédelem minden reggel
A bőr kiszáradásához, öregedéséhez a napsugárzás nagymértékben hozzájárul, ezért nappalra mindenképp olyan hidratálót válasszunk, amiben fényvédő összetevők is vannak, vagy használjunk külön magas faktorszámú fényvédőt a hidratáló mellé. Az imént említett Helia-D Hydramax termékcsaládban ezt is megtaláljuk.
2 . Hyaluron szérum alkalmazása
A hyaluronsavat már említettük, és azt érdemes tudni erről az anyagról, hogy kimagasló vízmegkötő képességgel rendelkezik, ezért nem maradhat ki egyetlen vízhiányos bőr ápolását célzó rutinból sem.
A szérumok legfontosabb tulajdonsága, hogy a krémeknél nagyobb mennyiségben tartalmazzák az aktív hatóanyagokat, így sokszor látványosabb is a hatásuk. Válasszunk olyan készítményt, ami több különböző molekulasúlyú hyaluronsavat is tartalmaz, mert így a bőr felszíni, és mélyebb rétegei is kellő nedvességhez jutnak. A szérumot használhatjuk reggel és este is a maximális hatás érdekében.
3. Hidratáljunk napközben is!
Előfordult már, hogy a reggeli krémezés ellenére napközben mégis száraznak éreztük a bőrünket? Ilyen esetekre jó, ha lapul a táskánkban egy flakon hidratáló arcpermet, amit bármikor segítségül hívhatunk. Fontos, hogy ez a permet se csapvíz legyen, hanem kifejezetten erre a célra szolgáló, hidratáló hatóanyagokat tartalmazó kozmetikum.
4. Igyunk sok folyadékot!
Hiába követünk el mindent külsőleg az üde bőr érdekében, ha belülről szomjazik a szervezetünk. Napi 2-3 liter folyadék fogyasztása elengedhetetlen, melynek a döntő része lehetőleg ásványvíz, tisztított csapvíz, natúr tea vagy gyümölcsökből készült limonádé legyen, ne cukros vagy édesítőszeres bolti üdítő.
A vízre ugyanis a testünk minden sejtjének szüksége van, ami alól természetesen a bőrünk sem kivétel.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?