kapubanner for mobile

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a településen.

Szijjártó Péter: a lakóautókat gyártó Knaus Tabbert ötven új munkahelyet hoz létre NagyoroszibanSzijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Knaus Tabbert Kft. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján Nagyorosziban 2026. március 17-én. MTI/Bruzák Noémi

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Knaus Tabbert Kft. beruházásának bejelentésén arról tájékoztatott, hogy a lakóautókat gyártó német cég 2,2 milliárd forint értékű kapacitásbővítést hajt végre, amihez a kormányzat 216 millió forint támogatást nyújt, így segítve elő ötven új munkahely létrehozását.

Kiemelte, hogy a projekt nyomán a maga területén az európai piac egyik vezetőjének számító vállalat gyártási teljesítményének immár a fele Nagyoroszihoz kapcsolódik majd. Majd arra is kitért, hogy az itt előállított járművek gyakorlatilag mind a külpiacokon fognak értékesítésre kerülni.

Valamint rámutatott, hogy Nógrád vármegyében az elmúlt tíz évben három és félszeresére nőtt az ipari teljesítmény, tavaly megközelítve a 600 milliárd forintot, miközben a munkanélküliség a felére csökkent, ami annak is köszönhető, hogy ez idő alatt 52 nagyberuházás valósult itt meg állami támogatással.

Mikor magyarországi autógyárakat említenek, akkor felsorolják a győri Audit, a kecskeméti Mercedest, most már a debreceni BMW-t, az esztergomi Suzukit, felsorolják a szegedi BYD-t, meg a szentgotthárdi Stellantist, és itt a probléma, hogy itt nem vessző van, hanem pont, pedig a nagyoroszi Knaus Tabbert-gyárat is ide kell sorolni.

- mondta.

Illetve üdvözölte, hogy a jelenlegi gyárépítések következtében Magyarország két éven belül azon kevés, jelenleg mindössze öt európai állam közé fog kerülni, ahol évente legalább egymillió autót állítanak elő.

Az új munkahelyekkel járó beruházásokat itt mutatjuk.

MTI

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek